Ebben az évben már másodszor érkezett hír, hogy Dorn mellett elhajózó karavánhajókat kifosztják és legénységét levágják vagy eladják rabszolgának. Qohor hercege ezúttal harmadszor is küldött egy hajót délfelé, csakhogy kémek is voltak rajta, akik terve szerint sikeresen visszatértek hozzá és jelentettek is: harmadnap hajóztak a nap pedig észak felől sütött, a partok felől. Mindenkit elvakított a fénye. És csak akkor vettük észre a hajó közeledtét, mikor egy felhő véletlenül eltakarta a fényforrást és akkor már nem volt visszaút. Egy erős ütés következtében léket kapott a hajónk orra, miközben selyemruhás turbános emberek szálltak át a másik fedélzetről és csupán görbe szablyáikkal hadonászva mindenkit megadásra szólítottak fel. Hamar rájöttek, hogy átvertük őket, ezért mindenkit rabláncra vetettek, kivéve néhányunkat, kik meg tudtuk venni szabadságunk árát a zsebünkben lévő arany segítségével. A keskeny tengeren túl már nem volt kétség afelől, hogy dorni martalócok miatt kellett elvesztenie a hercegnek a legfőbb bevételét, amit csakis tengeri kereskedelem útján kaphat meg. Lépésre szánta el magát és vagyonának háromnegyed részéből felbérelte Essos legjobb zsoldosait, a könyörtelen és végletekig hűséges Makulátlanok seregét. Hajókra rakta őket és tüstént el is küldte mind a 3 hosszúhajót, rajta katonáival. Útjuk a szokásos módon folyt. A szokásos tengeri útvonalon haladtak, és megannyi hajóval találkoztak, mert ez egy forgalmas „út” volt. Félúton azonban váratlanul viharba ütköztek. Az égi áldás pusztító volt, de amilyen kegyetlen volt, épp olyan gyors is. Fel sem eszméltek és máris újra derült ég és ragyogó napvilág fogadta őket. Sőt ha jobban körülnéznek, azt is észrevehették volna, hogy hamarabb érkeztek a partokhoz a vártaknál. A matrózok fürgén bevonták a vitorlákat, a gályarabok pedig igyekeztek mindent beleadni, hogy oly erővel érjenek partot, hogy mélyen felszántsák a forró homokot Dorn déli részén. Nem várta őket senki, csak a skorpiók meg a homoki viperák. Menetelésük azonban rövid volt. Miután harcrendbe álltak, erőltetett menetben útnak is indultak. Fél óra sem telt bele, mikor már azon a hídon vonultak át, ami közvetlenül Palánkváros falai előtt elterülő síkságra vezetett. A város népe még csak tudatában sem volt annak, hogy egy hamarosan támadás alatt álló település lakói lesznek. Palánkváros tornyaiban a dorni Blacmont-ház zászlói álltak. Egy dögkeselyű, egy bepólyált csecsemővel a karmai közt. Még akkor is csak lassan mozgósították a katonáikat, mikor észlelték, hogy döng a föld a fekete bőrpáncélos Makulátlanok talpai alatt. Egyszerre, ütemre léptek, aztán parancsszóra megtorpantak. Maguk elé emelték kerek pajzsaikat, lándzsájuk végét a homokba döfve maguk mellett markolták. Tekintetük nem rebbenve a falakon és a falakon belül ellenük felsorakozó Blackmont katonák, selymekbe és turbánba öltözött alakjait bámulták, tétlenül. A Dorniak meg nem tudták mire vélni a zsoldossereg érkeztét.

Hamarosan egy ember, egy futár miatt nyíltak ki Palánkváros kapui. Veszélyt ugyan nem hozott, egyszerű és vézna kis embernek látszott, mégis mikor már csak néhány lépésnyire járt, a Makulátlanok egy pillanat alatt harci készültségbe álltak. Hátsó lábaikat megfeszítve vártak a támadással. Pajzsaikkal védték magukat, lándzsáik a jobbjukban a futár felé szegezve. A sereg készen várt. A dorni mintha megijedt volna, hátrább hőkölve gondolkozott, vajon hogyan is foghatna hozzá a követelés előterjesztéséhez. A Makulátlanok közül aztán egy előlépett. Kicsit máshogy volt felszerelve mint társai. Két kardot is viselt. Lándzsája pengéje pedig széles volt és nyele rövidebb. De amíg másoknak csak ujjatlan bőrpáncél jutott, ő fekete acélruhát is viselt alatta, amihez egy szintén fekete bőrkesztyű is járt. Sisakjának orrdísze is magasabbra nyúlt sisakja fölé, mint társainak. Erről ismerhették fel a parancsnokot.

Így már sokkal könnyebb volt. Megköszörülte a torkát kicsit és szóra nyitotta a száját.

-Uram, Lord Blacmont tudni szeretné mit kerestek itt, Palánkváros falai előtt, teljes fegyverben és harci készültségben. Tudomása szerint Dorn nem áll háborúban egyik Keskeny-tengeren túli királysággal sem. Mond el mégis miért vagytok hát itt. Uram azt kéri távozzatok. És cserébe megadhatja nektek amit kértek. Jobb ha elfogadjátok, hacsak nem akartok porrá lenni Dorn homokján-fejezte be végül fenyegetően beszédét a futár.

A parancsnok aki serege egyetlen tagjaként értette a westerosi beszédet leemelte sisakját és komoran, kimérten felelt.

-Qohor hercege bérelt fel minket, hogy rendezzünk el neki ezt az ügyet. A karavánjait rendszeresen kifosztó kalózokat kell elfognunk, vagy ha ellenállnak parancsot kaptunk a megölésükre is. Tudomásunk szerint ide menekültek, miután megneszelték az érkezésünket. Nem kérünk semmi mást csak adjátok ki őket nekünk, más különben...-felvette a sisakját és befejezte a mondatot...vér fog folyni. A ti véretekkel foglyuk eláztatni a homokot a lábatok alatt.

A szavak hallatán a futár nem rezzent meg ugyan, de gondolkodóba esett.

-Az uram nem adott rá nyílt parancsot-kezdte a futár egy kis idő múlva-de nyíltan kijelenthetem, hogy nálunk vannak az emberek, akiket ti kalózoknak neveztek. Házunk népéhez tartoznak. És azt is hozzá kell tennem ,hogy nem fogjuk őket kiadni. NEM FÉLÜNK A VÉRONTÁSTÓL!!

-Akkor küldjétek a legjobbjaitokat!-válaszolt a parancsnok határozottan.

A dorni Blackmontok nem bújtak a falaik mögé, inkább a nyílt csatatéren néztek szembe a makulátlanokkal. A zsoldosok csak most láthatták igazán ellenségeik erejét és kinézetét. Egyharmad lándzsás és kétharmad szablyás kardforgató alkotta a sereget, 1 íjász zászlóaljjal kiegészülve. Fekete turbánt viseltek a legtöbben, rajtuk sisak. Fekete selyem palástjuk és ruhájuk alatt fekete, acél, könnyű páncél csillogott. Pajzsukon címerükkel.

A makulátlanok velük szemben álltak és nyugodtan nézték, ahogy a néhány íjász parancsszóra égi áldást küld rájuk, majd az utolsó pillanatban kapták fel a pajzsaikat, már akit nem talált el és halt meg egyből. Újra csatázhatnak egy jót hát. Az első sor feszülten, fegyverüket markolva figyelte az ellenség rohamát. Lábaikat keményen a homokos talajba ágyazták, mint egy elmozdíthatatlan erő. A többi sor pedig az előző hátának feszülve várta, hogy sorra kerüljön.

A déli nép teljes erejével támadt és szablyáik szomját csak ellenségeik vére tudta csillapítani. Fegyvereiket villámgyorsan suhogtatták és minden alkalmat kihasználtak arra, hogy sebet ejtsenek a makulátlanokon, ám ezt ellenfeleik tapasztaltsága nem nagyon tette lehetővé. A dorni pengék gyakran csak pajzsokba és sisakokba csaptak, míg a makulátlanok lándzsái gyakran találtak utat elleneik páncélján keresztül a húsukba, hogy kioltsák életüket. 10 Embert vesztettek a Dorniak meg 10 szer ennyit alig 5 perc alatt mire azok belátták, hogy jobb ha meghátrálnak egy időre és kigondolják a következő lépést. De sehogy sem láttak más megoldást, minthogy kiadják a fosztogatásban résztvevő társaikat, mert nem szívesen vesztenének több embert.

Hamarosan feltűnt az a, szám szerint 49 dorni, akiket Qohor ellenségeinek bélyegeztek és a Makulátlanok is készek voltak elvonulni. A parancsnok még egy utolsó pillantott hátrafelé rosszallóan , hogy aztán ő is csatlakozzon csapatához, akik maguk előtt vezették foglyaikat. Ekkor ütött be a mennykő és igazolódott be a Makulátlanok gyanúja. Dorn újabb rohamot indított és vadul rohanva pillanatok alatt máris ellenségeik sorai között teremtek és szablyáikkal vágták őket. A parancsnoknak is épphogy az utolsó pillanatban sikerült megfordulnia, hogy lándzsája hegyére tűzzön egy Blackmontot, aki egy ugrással akarta lesújtani. Megdöbbenés és félelem egyszerre rajzolódott ki az arcára, ahogy ott lógott a parancsnok lándzsáján a földtől egy méteres magasságban. A parancsnok gyorsan elengedte fegyverét, hogy kivédje pajzsával egy erős dorni vágását. Ő azonban gyorsabb volt és a következő védekezés helyett inkább lecsapott és elválasztotta ellenfele fejét a törzsétől. Néhány pillant alatt óriási zűrzavar támadt. A dorni katonák megakadályozták, hogy alakzatot vegyenek fel és ember-ember elleni küzdelemre kényszerítették a Makulátlanokat. A valaha is létezett legképzettebb, legfegyelmezettebb zsoldosseregnek először volt kétséges a győzelme. A zsoldosok fürgén mozogtak, és félelem nélkül ontották a vért és ölték halomra a soraik közé férkőzött dorni katonákat. De emberhátrányban voltak. Amint egy makulátlan ledöfött egy Blackmontot egy másik máris végzett vele. A parancsnok maga köré tudott gyűjteni 6 embert és az ellenség itt hatalmas veszteségeket szenvedett, majdnem a fél seregüket. Miután a foglyok előhúztak tunikájuk alól a tőreiket, végeztek az őreikkel és megtámadták a maradék makulátlant. A parancsnok mellett küzdőket gyáva módon a távolból lőtték le egyesével. Pajzsával fejbe csapott egy dorni, majd féltérdre rogyva fordult egyet és jobbjával hátraszúrt a gyomrába, aztán rögtön előre is. Újra felemelkedett és felkapott két kardot. Széttárt karokkal megpördült maga körül és mindenhonnan vér fröccsent ,akit és amilyen magasságban megvágott a penge. Végül is hiába volt ennyire kitartó és ügyes, sorsát nem kerülhette el, mikor egyenesen belefordult egy lándzsába, ami átfúrta a koponyáját. Teljes vereséget szenvedtek.