Égikert a Síkvidéki királyok hatalmas és erős vára, kétségkívül magasodott Westeros ezen régiójának fölébe, csakúgy, mint ezen vár büszke tulajdonosai a Gardener királyok hosszú sora. Az Andalok érkezése után azonban minden sokat változott a Síkvidéken is. I. Merle király és V. Gwayne is Andal lányokat vettek feleségül, hogy ezzel a királysághoz kössék apjaikat is. Ennek tetejében még Andal lovagokat is magukhoz fogadtak. Az egyik lovag volt név szerint: Se Alester Tyrell is. V. Gwayne királynak és a királyságnak pedig jól jött ezen hatalom. Ha egy nagyobb Andal király egy tekintélyesebb méretű sereggel érkezett a Síkvidékre, a Gardenerek hamar igyekeztek megvenni a hűségüket, drágakövekkel vagy akár földekkel. Ezen árakért cserébe sokan lemondtak függetlenségükért és lassan egy még erősebb sereg kezdődött formálódni V. Gwayne Gardener király és testvérei lobogói alatt. Síkvidék erős volt, de hasonló erejű szomszédokkal volt körülvéve. Vegyük például Dorn földjét. Kis rablócsapataik állandóan áttörnek a határon és kedvük szerint rabolják vissza a gazdag vidékeket. Óvarosba és környékére már számtalanszor betörtek. Most pedig hír érkezett Égikertbe, hogy tekintélyes méretű haderő kelt át ismét a határon es ereszkedett le a hegyekből, ami még fenyegetés is jelenthet a városra és lakóira nézve. Minden zászló és lovag/ fegyveres alatta, ki gyalog, ki lóháton, elindult Égikertből a királyi utat követve Óváros irányába tartott.
-Rabolni és fosztogatni akarnak? Netán hódítani? Hát el fogjuk venni a kedvüket ezen dolgoktól. Fegyverbe! Óvarosba!-kiáltotta Gwayne király a menetoszlop éléről, emberei pedig örömteljesen kurjongattak és rázták a lándzsáikat az ég felé! Elől haladtak a fivérek, majd a lovasok a zászlóhordozókkal együtt, kik tulajdonképpen kisfiúk voltak, végül pedig a fegyelmezett gyalogság. Lábaik alatt rengett a talaj, ahogy letiportak mindent rovart, növényt ami a lábuk alá került. Óváros falain belül minden ment most is a régiben és nem tudták, hogy veszély közeleg. Aztán aznap este érkezett egy levél a királyoktól Óváros fellegvárába, Westeros legnagyobb könyvtárába. A nagymesternek épp valami fontos dolga akadt, ahogy mindig, mikor egy tanítvány rontott be az ajtón egy levéllel a kezében. Engedély nélkül tette mindezt ezért pedig büntetésre számíthatott volna, csakhogy a mester eltekintett ettől, miután elolvasta az írást. Dorgálás helyett dicséretet kapott és a fiút menten elkuldtem a városi őrökhöz, sietve, lóháton. Fél órán belül már fáklya egész sora világította be a falszakaszt, a kivezényelt harcosok kezében. A kapukat becsukták és elreteszelték a parancsnok szavára. Aznap este már nem jöttek.
Reggel a legtöbb katona az igazak álmát aludta a fal védelmében, mikor a parancsnok vigyázba állította őket. Ekkor szólaltak meg a kürtök, de szemből. Aztán megjelent a dorni hadsereg is 1 ostromtoronnyal, néhány létrával és egy kossal. Ott álltak a kapuk előtt és láthatóan meglepődtek, azt remélték könnyebb dolguk lesz.
-Takarodjatok vissza a sivatagba és zabáljatok skorpiót meg kígyót-kiáltotta oda nekik az egyik katona, mire nagy hahotázás tört ki odabent, az pedig folytatta tovább.
-Ezúttal nem jártok sikerrel, vagy visszafordultok vagy meghaltok, méghozzá a király embereinek kezei által, ugyanis úton van ide..
A parancsnoknak lépnie kellett mielőtt az embere elpofázza az összes olyan dolgot amihez az ellenségnek semmi köze sincs. Ketten rángatta le a falról, majd kötöttek be a száját. Szavai nem találtak süket fülekre. Ezt a parancsnok is láthatta, mikor újból kitekintett. Legálabb 200 ember vált le a seregtől, hogy észak felé tartva felkutassák az ellent.
A fivérek serege gyors ütemben haladt délnek, javarészt gyalogosan. Gyakran pihentek, hogy legyen erejük a csatához. Mikor újból elindultak, akkor érkezett meg az egyik felderítőjük és a sereg így már is értesülhet a Dorniak érkezéséről. A következő lépés bizonyult megfelelőnek: kettévállik a sereg. Egy kisebbre és egy nagyobbra. Az előbbit Ser Alester Tyrell vezeti, az utóbbit pedig természetesen a fivérek. Persze erről még ellenségeink nem ertesülhettek. Az Alester vezette kis gyalogos sereg továbbra is követte a királyi utat a többiek pedig párhuzamosan velük de egy kicsit lemaradva haladtak egy hosszú fasor takarásában. Alester nagyúr csak le hajtott fejjel lovagolt a serege élén. Azt leste miként váltják a lova lábai egymást. Egy kiáltás törte meg a melankólikus pillanatot.
-Mi az ott?
Ahogy Alester felkapta a fejét és leszállt a nyeregből, lovasokat látott közeledni. Még közelebb érve észrevett, hogy nem csak lovakból álla a sereg. Füves terephez nem nagyon illő tevék is érkeztek.
Alester kézbe vette a pajzsat is, majd kardjával egy kört írt le.
-Körbe! Alakítsatok kört!
A Dorniak gyorsan jöttek, ám egy pillanatra lassitottak, hogy jobban szemugyre vehessék a királyi út mellett, a nyílt mezőn öszzetömörült harcosokat, majd ismét megindultak. Alester és harcosai megbujtak a pajzsaik mögött. Aztán a lovak és tevék a pajzsfal előtt váltak szét közvetlenül. Jobbról és balról körítve a harcosok körül. Alester és emberei tudták, hogy akkor van esélyük győzni a túlerő ellen, ha megőrzik vonalak zártságát és le-le sujtanak az ellenségere.
-Szorosan!-adott parancsot Tyrell és a mellette álló harcosnak sikerült egy ló ála vágni kardjával. Az állat el unott társai pedig átugráltak fölötte. A dorni meg egyenest átzuhant a pajzsfalon. Fel sem ocsúdhatott, Alester kardja máris a hátába vágódott. Mindeközben nyilak is zúgtak feléjük. A harcosoknak be kellett húznia a fejüket, mivel a lovak nyergéből remek rálátással voltak a gyalogosokra. A dorni seregek magvát a lovasíjászok és a könnyűlovasság adta. Mivel elég gyakoriak voltak a határvillongasok, Dornnak e fajta harcmodor vállt az előnyére, nehézpáncélzattal rendelkező szomszédaik, Síkvidék és a Viharföldek harcosai ellen. Ilyen pajzsfalak megtörésére tervezték őket. Abbahagyták a játszadozást és előkerültek a láncok, a végükön görbe, éles vashorgokkal. Megpróbáltak félelmet kelteni azzal, hogy vadul csörgették a fejük fölött, majd lecsapott az első és egy harcos máris a lába után kapott. A penge mélyen a húsaba vágott a lánc pedig a bokájánál fogva rángatta ki a sorból az ordítozó szerencsétlent. Azt a harcost, ki imént terített le egy lovat Alester mellett. Nem szenvedett sokat. Egy szablya suhant és ledördült a feje. A dorni harcos pedig utánná egyből megfordult, mert szemet vetett a kínálkozó alkalomra, hogy levágjon még egy két harcost. A pajzsfal ugyanis egy pillanatra kilyukadt és a harcos berontott ezen a résen Alester mellett. Ser Tyrell ugyan elhajolt a kardja elől, de a lovas átvágtatott a Gardener harcosok közt és csinált egy másik rést is, amin távozott. Egy gyalogos hátát felhasította a másiknak meg a nyakába vágta a kampót, hogy a pajzsfalon kívül tapossák halálra a paták.
-Betömni a lyukat! Álljatok szorosabban! - Alester látta, hogy emberei percről percre fogynak, tekintetével pedig egyre gyakrabban kereste a királyok seregét de nem látta sehol, csak azt, hogy most egy téve törte át a vonalat a háta mögött, és felé tart egy lovas harcossal mögötte. A tévét kikerülte, decsak épphogy. Emberei leütötték lovasát és Alester megszerezhette a lándzsájat, amivel sikerült leszállasra kényszeríteni a másik lovast is. Azt vették észre egyszercsak, hogy egyre kevesebben vágtáznak körülöttük. Mind megfordulnak és otthagyják őket.
Feladták, volna? És most a túlélők elmenekülnek?
Korántsem. Egy helyen csoportosították az erőket és rendezték soraikat. Alester tudta mire készülnek és kiadta a parancsot.
-Egy vonalba, pajzsfal, lándzsákkal előre!
Dorn serege újabb rohamot indított és végül sikeresen törte át a Síkvidék harcosok sorát. A lovasok szabadon kaszabolhatták őket, mindenki elszakadt a másiktól és csak magára számíthatott.
Ser Alester gyorsan forgatta kardját. Kihúzta a egyikből máris hasíthatta le a következőt. Majd egy csatanást érzett a fején és elterült a mezőn a halottak közt. Eszméleténél maradt és szükség is volt rá, ha életben akart maradni, mert a dorni aki előbb ütötte le a pajzsával, most felé tornyosult, megragadta a torkát és lassan szorítani kezdte. A lovagból kezdett kiszállni az élet, mikor az ellenfele hirtelen engedett a szorításból, mert társai kiáltozására lett figyelmes. Kürtszó hasította át a csatazajt. Ezt a helyzetet használta ki a lovagunk is. Ledobta magáról a turbános haramiát és tőrét a szívébe mélyesztette. Köhögve tápászkodott fel, miután megtalálta a kardját. Látta, hogy emberei üldözőbe vette a menekülő ellenséget. És, hogy Gwayne király és harcosai mellette serényen hányták kardélre, minden olyan sivatagi patkányt, akit csak utol tudták érni. Alester is csatlakozott az űzéshez, miután talált egy lovat. Nyaka ugyan még mindig fájt, de karjába új erő költözött és s készen állt a következő ellenfele megölésére.
FOLYTATÓDIK HAMAROSAN.
