-Minden rendben uram a nagy sereg készen áll-hangzottak a szavak a Vasszülöttek hadtestparancsnokának szájából, és királya örömmel vette tudomásul, hogy indulhat észak inváziója és Edric Télkirályának megölése.
Két hete meneteltek a majdnem derékig érő hóban és fagyban, mióta partra tették hajóikat Hantvég közelében. Őket azonban nem érdekelte Hantföld és Hantvég vára. Inkább egyenesen meneteltek tovább északkeleti irányba, hogy mielőbb a királyi útra térhessenek, mit állandóan takarítanak a hótól, így jól járható. Céljuk észak szíve, Deres falainak bevétele. Ez volt a Vas és szikla királyának első inváziós lépése, ami egyben a legnehezebb is volt. Balszerencsés napok voltak számukra a mostaniak. A Starkokkal még nem is kellett találkozniuk ahhoz, hogy észak veszteségeket mérjen rájuk. Hó, jég és mindenhol röpködtek a mínuszok. Naponta legalább 40-50 ember fagyott halálra, ha éppenséggel nem kapta el őket egy hóvihar, mert erre is volt már példa. És egy nap legalább háromszor álltak meg, de még így is lassabban haladtak a csigánál is. Nehéz lesz így elfoglalniuk északot.
Majdnem egy héttel később: a sereg előőrsei kiértek végre a Királyi útra és ez újra lelket öntött az elcsigázott katonákba és végtagjaikba( persze egy kis dorni bor is hozzájárult a lelkesüléshez). Még a nap is szétkergette a felhőket és hét-ágra pucsított odafent. Az újhold második napján ismét tábort bontottak, hogy haladjanak tovább. A királyuk jól tudta, hogy egyre beljebb hatolnak az ellenséges területekre és seregének egy negyedét előre küldte felderítők gyanánt. Nem telt bele 2 óra sem . Mikor két lovast láttak közeledni. Azonnal a parancsnok elé járultak, aki továbbította a jó hírt a királynak.
A két lovas visszaküldték és meghagyták nekik, hogy a felderítőkkel együtt biztosítsák a talált hidat, amiről már látni lehetett a távoli Derest.
A lovasok visszatértek a híd előtt várakozó sereghez, hogy együtt lássanak hozzá annak biztosításához. Még egy lépést sem tettek az átkelőhelyen, de máris megtorpantak ,mert egy lovas vágtatott feléjük a túloldalon. Egy kanyar mögül bukkant fel. Ő is megállt. Tisztán kivehető volt az alakja, a hófehér palástja, az ősz szakálla. Lova oldalán ott csillogott kopottas pajzsa, ami elárulta gazdájáról, sok csatát megélt már. Horpaszon bökte lovát, hogy az felágaskodjon ő pedig magasba emelte kardját. Intett vele a vasszülötteknek. Provokálni akarta őket. És úgy tűnt el is érte vele a kívánt hatást. Az íjászok tüze alá került és a lovas meghátrálva eltűnt a kanyaron túl. Az emberek pedig vérszemet kapva utána rohantak, hiába próbálta feltartóztatni őket a parancsnok. A vasszigetek harcosai és martalócai, egyik a másik után, rendezetlenül rohantak át a széles, fedett hídon, amikor kezdték belátni a kanyart és újból megpillantották a lovast. Ezúttal egy lándzsa volt a kezében, rajta a Bolton ház címerével. Ordítva közeledett, teljes lendülettel, mögötte pedig vagy 50 társa. Az első vasszülöttekben meghűlt a vér és ez nem csak a hidegnek volt köszönhető. Próbálták az életüket menteni és visszafordultak a hídról. Keservesen bánhatták azok, kik leghátulról próbáltak előrébb nyomakodni a tömegben. A bolton lándzsák és kardok fájdalmas, utolsó emléket hagytak bennük. Hiába fordultak meg azonban, mert az északiak egy másik híres háza az Umberek, vérfagyasztó kiáltásokkal vetették rájuk magukat, félmeztelenül, bárdokkal és fejszékkel. Az inváziós felderítőknek nem volt hová menekülniük. A lovasokkal még elbántak volna(kisebb veszteségek árán),de az Umberek híres és veszedelmes harcosai ellen, tudták nem volt sok esélyük. Főként, hogy még akinek sikerült is kibújnia a két ház szorítása közül és menekülni akart, azt az északiak nyilai terítették le. Az Umberek harcosai egyre őrültebbé váltak ahogy lemészárolt ellenségeik vére beborította és felmelegítette csupasz testüket. Nem maradt utánuk más csak sok megcsonkított test akik még a földön rángtak, az idegektől, amíg egy másik fejsze nem végzett vele. A hídról is ömlött a vér. Mivel a folyó befagyott, most a vér fojt végig a mederben, vastagon betakarva azt. Kegytelen és gyors. E két szóval volt leírható ez az ütközet. Csak egy embert hagytak elmenekülni, még lovat is adtak alá. Tudatni akarták az ellenséggel a helyzetüket, pontos tervük volt és ezt követték a királyuk parancsára. Észak királyának a parancsára.
Edric jól ismerte az ellenség királyát, így tudta mire számítson tőle. A Vaskirály nem volt az a kimondott meggondolt típus, tudta, hogy át akar jutni a hídon és bevenni Derest. Neki pedig kötelessége volt feltartania őket.
Így is történt. Az egyetlen túlélő visszatért a halál karmából, de csak azért, hogy a másikba rohanjon. A vaskirály dühében egyből a fejét vette és testét is ketté vágatva a hóban hagyta temetetlenül. Katonáinak pedig azonnali indulást rendelt el, és hogy meneteljenek végig a kivégzett társuk holttestén. Tanulják meg, ezzel jutalmazzak a gyávaságot. Erőltetett menetben hamar túljutottak a hídon, az északi őrszemek tekintetével kísérve persze, amit ráadásul nyíltan csináltak. Nem rejtőztek el, hanem 100 méterenként állt egy-egy emberük, mint akik terelni akarja ellenségeik seregét. A vaskirály máris harcolni akart volna, de visszafogta magát és embereit úgyszintén. Ő nem lesz ostoba, nem fog ugyanabba a hibába esni, mint az esztelen parancsnoka.
Miután a sereg eleje kiért a Deres előtti síkságra, gyorsan átrendeződtek és jó hosszú harcvonalat alkottak ki.
A király felnézett a zászlóra. Büszkén és megtörhetetlenül tépte a szél a selymet, melyen a bősz fenevad az arany Kraken virított. Tett néhány lépést előre és megmarkolta a kardja markolatát. Tudta jól mi következik most. Emberei is tudták. Erre képezték, erre nevelték őket. A halálra.
Kivonta súlyos kardját és magasan a levegőbe emelte. Emberei csatakiáltásokat hallattak.
Alighogy elült a csend, felharsant az északiak kürtje is. Először szemből, aztán pedig mindenhonnan. Előtűntek a zászlók is, több különböző címerrel. A Stark harcosok és szövetségeseik lépésben megindultak a Vasszigetekiek ellen. Azok pedig, mint a tükör másik oldala ugyanezt tették. Egyre fogyott a távolság a két ellenfél közt, akik egyre gyorsabban ,egyre nagyobb lendülettel meneteltek. Így lett a menetből futás, a futásból meg egy erőteljes roham, ami végén ádázul estek egymásnak és elkezdődött az igazi csata Deres falai előtt.
Először csak pajzsokkal estek egymásnak. A Vasszülöttek megpróbálták tártani a zárt alakzatot. Edric király azonban pontosan azok centrumába vezényelte az Umberek harcosait.
Lord Umber és házának harcosai, mint előbb most is vérfagyasztó üvöltéssel rontottak neki a pajzsoknak, különböző méretű fejszékkel. Umber nagyúr nagy baltáját beakasztotta ellenfele pajzsa mögé és kiváló fizikumát kihasználva, könnyedén rántotta a földre azt a vasszülöttel együtt és az Umber harcosok feldarabolták a hátát, míg a nagyúr folytatta tovább az előrenyomulást és egyre szélesebbé tette az ellenséges sorok közti mélyedést. Eszeveszett erővel, vadsággal és dühvel forgatta baltáját, minden rárontó vasszülöttet halálosan megsebesített. De nem csak az élével, a nyelével is jól bánt. Távol tartotta őket magától. A végével általában gyomron találta őket, majd megfordította fegyverét és ellenfele húsába hasított. Karddal sújtottak rá, de ő lefogta ellenfele karját, másik kezéből pedig ismét meglendítette fegyverét és a nyakába vágta. Akadt olyan is, amikor a magasból lesújtva, akartak fejét venni, de Lord Umber behúzta a nyakát , fejszéjét pedig magasra emelte, amibe bele is esett a vasszülött. Felegyenesedett és belevágott még egyet a biztonság kedvéért. Ellenfele némi halk halálhörgés mellett gyorsan kiszenvedett. Pillanatnyi szünetet tartott, hogy szétnézzen, keresve következő célpontját. Szeme nem kisebb célpontot akadt meg, mint a Vaskirályon. Azonnal meg is indult felé, félrelökve vagy megölve akárkit, barátot vagy ellenséget. A Vaskirály is keményen harcolt, kardjával ontotta az északiak vérét. Lord Umber pedig már nagyon közel volt. Ellenfele egy pillanatra óvatlan volt, a nagyúr pedig máris lendítette fegyverét, hogy lesújtson.
Mikor megfordult, már késő volt. De ő sértetlen maradt. Öccse, kardjával mentette meg őt az utolsó pillanatban és most párbajba keveredett a nagy harcossal.
Mindketten sokáig méregették egymást, mire elkezdték az összecsapást. Bátran és fáradhatatlanul küzdöttek, pedig már mindketten sok ellenséget öltek le. Hol egyik, hol másik kapott sebet. De végül Lord Umber lábát oly sebek borították hogy térdre ereszkedett és nem bírt felállni, ellenfele pedig lefejezhette. Kiélvezte a győzelmet, aztán valamitől megtántorodott. Lenézett és a derekához kapott. Ujjai közt pedig bugyogott a vér. Szépen lassan de ő is térdre rogyott ellenfele teste melle, aki magával rántotta őt a halálba.
A vaskirály, megdühödött halála láttán és azonnal lóra pattant, felvette sisakját és dárdát vett a kezébe. Elhatározta, hogy megöli a Starkok királyát, aki most lépett be a csatába, testőrségével az oldalán. Ő is embereket gyűjtött maga köré és mindenen átvágva céljához közeledett. Elvakultságában és botorságában észre sem vette, hogy a maga köré gyűjtött emberek létszáma a 10-et is alig érte el. Serege maradéka menekülőben volt. Edric király testőrsége mögé Bolton íjászok sorakoztak fel és a parancsára halált zúdítottak a rohamozókra. A nyilak magasan süvítettek a felhők közt, majd nagy ívben és gyorsan lefelé zúgtak halált osztva ezzel a Vaskirályra és embereire. Mind elterült a földön. Csak a királyuk volt képes még felállni, jó pár vesszővel a testében. Észak királya dicsőségének kiteljesítéséhez, megadta a kegyelemdöfést és fejét egy kémével, elküldte a Vas-szigetekre, fenyegetés gyanánt. Győzelmet aratott és a hódítások legalább 500 évre beszüntetődtek. Hatalmas veszteségei voltak, de győzött. Véghezvitte a lehetetlent, az istenek mégis elvették az életét. Két napig élt még az öreg király, miután végkimerülésbe, népe körében hősként temették el Deres kriptájában.
