Észak és Nyugatvidék mellett finom csemegének számított még a Folyóvidék gazdag, zsíros földjei is. A régióban a Három folyó( a Zöld, a Vörös és a kék ág találkozásánál) jelentősége sosem volt nyilvánvalóbb, mint amikor Harwyn Hoare, Fekete Harren nagyapja Arrec viharkirállyal csatázott a folyóvidékért. Miután hazatért Essos vidékéről, ahol bátran harcolt a Második fiak oldalán( az első évad hetedik része,https://westeros-nagy-harcai.blog.hu/2017/09/30/ww_westeros_wars_705) , Kőököl Harwyn néven királlyá koronázták. Hogy új státuszát biztosítsa, és mellesleg beírja magát a történelembe. Félelmetes sereget gyűjtött össze, szerte a Vasszigetekről, hajóra rakta őket. A hosszúhajók befogadták a néhány ezres sereget. Sorra töltötték meg a vitorlásokat, pajzsokkal díszítették a széleiket, zászlót vontak az árbocrúdra és a szakadó esőben szinte megélénkült a rajta lévő címer**. A vasszülöttek vitorláit a kora reggeli szél dagasztotta és áztatta, ahogy az evezők segítségével egyre növelték a sebességüket és a folyóvidék irányába tartottak. A vasszigetekiek már így is rendszeresen fel-fel hajókáztak a folyókon és kényükre-kedvükre fosztogattak, a folyami urak pedig visszavonultak előlük, mert eszük ágában sem volt egy olyan király nevében harcba bocsátkozni, akit úgyszintén utálnak. Azok akik mégis vállalták a harcot, kegyetlenül megbűnhődtek, főleg most, hogy az apró portyák nagy flottává duzzadtak. Harwyn zászlóshajója az élen haladt és elsőként ért be a Vasember-öbölből a Kék-ág folyó egyik mellékágába. Látták Tengerszem flottáját, amit sebtiben állítottak ki a Vasemberek érkezésére. A hajók azonban, rajta a folyóvidéki Mallisterekkel , csatlakoztak a hódítókhoz. Főleg miután a Tullyk,(a folyóvidék igazi uralkodóházának fejének Tommen Tullynak a törvénytelen fia egy fiatal lovag) Samwell vezetésével sereget vezényelt Sziklazúzóhoz, hogy kiálljon Harwyn ellen.

Miután Sam íjászai elkezdték lőni a vezérhajót, a Vaskirály kénytelen volt megállítani a flottát, hogy válaszoljon a sértésre.

-Nincs bennünk félsz!!- kiabálta Tully nagyúr fattya a mezőről.

-Bevallom nincs, ha ki mersz állni elém. És ugyanez mondható el az eszedről is kölyök.

Harwyn koronával a fején, páncélban és egy szál csupasz karddal kiugrott a kavicsos partra. A vizet a nyakáig felcsapta a csizmája, de ez sem hűtötte le a forró fejét.

-Tudod ki vagyok fiú. Egy királlyal beszélsz most-mondta, miközben közeledett a serege felé.-te csak egy fattyú vagy, annyi mint a seggemen a pattanás. Egy rühes fattyú, ki lovagot mímel. Na és az embereid? Egyik sem tud rendesen célozni.

Harwyn a szíjait babrálta és darabonként fejtette le magáról a páncélját.

-Ide lőjetek nyomorultak!

Samwell gőgjében és beképzeltségében máris parancsba adta a tüzelést. Harwyn erre megállt és hangos nevetésbe tört ki, mert ő már látta ahogy egy hajónyi embere épp most rohanja le és támadja hátba, széttépve Samwell seregét és a lábai elé gurítva annak fejét, miután kettéhasították, hogy mindkét szülőjének elküldhessék egy-egy darabját. Több százan fulladtak meg a menekülés közben. Az egész csak elterelés volt, Harwyn pedig fellélegezhetett, hogy a nyilak egyike sem találta el és folytathatják az utat. Rátértek magára a Kék-ágra, miközben Tully nagyúr harc nélkül menekült el Zúgóból a Vasemberek közeledésére, hogy teljes hadával csatlakozzon az Agnes Blackwood úrnő és fiai irányítása alatt Hollófánál gyülekező sereghez. A Vasemberek eztán szétszedték a hajóikat és vállon vitték át délre, Jóvásáron keresztül és tették vízre újra a Vörös Ágnál. Lady Agnes és Lord Tommen seregei pedig ott álltak velük szemben, Hollófa mezején. Kőököl lehorgonyzás nélkül szállt ki a hajóból, bízott benne, hogy ez az ütközet nem fog sokáig tartani. Harcosai széles vonalban álltak fel, pajzsaikat a sáros, kavicsos talajra állították, kardjaik lapját a pajzsaik tetejére helyezték és megbújtak mögötte. Egy második sor, lándzsákkal szintén az elsők pajzsainak feszült. Három méter hosszú meredező veszedelem. A Tullyk és a Blackwoodok vezérei magasba emelt fegyverekkel tüzelték fel a seregüket. Pajzsaikat verve megindultak, hogy szembenézzenek a sorsukkal. Tommen Tully lován ügetett az élen, a többiekkel együtt. Maga mellett lengette pengéjét, és izgatottan várta, hogy a vas megízlelhesse az első csepp vért, ahogy a húsba vág. Aztán Tommen előtt elborult a világ. A szívéhez kapott és egy vessző hegyét tapogatta ki, ami átfúrta a hátát. Vágtázó lova nyergében még volt annyi ereje, hogy hátrapillantson és lássa, hogy emberei egy része nyilakkal a testében vonaglott a füvön, a többiek pedig elkeseredett harcot folytattak a Brackenek ellen. Ők ugyanis hírét vették, hogy esküdt ellenségek harcba bocsátkozott a hódítókkal. Amilyen gyorsan csak tudtak a harctérre indultak és mindenki meglepetésére hátba támadta a másik két folyami ház seregét. Ekkor Harwynt is elkapta a harci láz. Kirontott a pajzsfal mögül és rohamra indította seregét. Tommen visszafordult, Harwyn pedig lesújtott. A Vaskirály volt az első aki ellensége vérét ontotta. Felszakadt páncéllal és mellkassal zuhant le a nyeregből, lova előtt pedig utat nyitotta, majd mielőtt a Blackwoodoknak estek ismét zártak. Lándzsáik felnyársalták a folyami embereket, kardjaik, pedig nem tudtak betelni a vérükkel. Sokuknak sikerült elmenekülni, de magát Agnes úrnőt és fiait élve fogták el és átadták őket Harwyn királynak, aki kényszerítette az anyát, hogy végignézze, amint puszta kézzel megfojtja mindkét fiát. Az úrnő azonban nem sírt.

-Vannak még fiaim-vetette oda a Vas-szigetek királyának.-Hollófa pedig még akkor is állni fog, amikor te és az embereid megtörtök és elpusztultok. Vérben és tűzben fog kihalni a családod.

Harwyn lenyűgözték a nő szavai és felajánlotta neki az életét, ha hajlandó a sófelesége lenni.

-Előbb fogod belém döfni a kardodat, mint a farkad-válaszolta neki erre Agnes úrnő.

Kőököl Harwyn pedig beteljesítette a jövendölést. Hosszú, kétélű kardja hegyét a nő mellei alá helyezte, lefogta a vállát, majd lassan egyre beljebb tolta a pengét a nőbe, mígnem kibukkant a hátán. Állítólag az úrnő semmi hang nélkül tűrte, Harwyn pedig csak nézte ahogy folyóként hullik alá a csizmájára a nő meleg vére, majd lassan elüvegesedtek a szemei és magától zuhant le a kardról.

Blackwood úrnő seregének leverése, a folyami urak ellenállását jelentette, de korántsem a harcok végét, mert a támadás híre eljutott a távoli Viharvégre, Arrec Durandon fülébe. Óriási sereget toborozva, sietve megindult észak felé, hogy ellenlábasa szemébe nézzen. Az ifjú király annyira égett a vágytól, hogy végre ölre mehessen a vasemberekkel, hogy csakhamar elhagyta a málhaszállító hadoszlopot.- ami súlyos hibának bizonyult, amint arra Arrec is rájött, mikor átkelt a Feketevízen. Minden egyes várat bezártak előtte, és sem élelmet, sem abrakot nem talált, csak lángoló városokat és üszkös mezőket. Addigra számos folyami úr átállt a Vasemberekhez. Goodbrook, Paege és Mallister nagyurak vezetése alatt csendben átkeltek a Feketevízen és a lassan mozgó szállítóoszlopra rontottak. Egy pillanat volt az egész, olyan gyorsan jöttek és tűntek el. Ezzel a húzással megfutamították az utóvédet, és megkaparintották az ellátmányt. Így végül egy éhesen botladozó viharföldi sereg nézett szembe Kőököl Harwynnal, ahol Lothar Bracken, Theo Charlton és még vagy 20 másik folyami úr is csatlakozott hozzá. Arrec végül a három folyónál találkozott a Vasemberekkel, akik már messziről nyilakkal fogadták őket. Kilőtték alóla a lovát és még egy pár tucat emberét mellőle. Az első hajók felszántották az iszapos talajt és lecsapódtak ajtók, két felé vágva a sárt maguk körül. A vezérhajó lépcsőjén pedig ott kopogott Harwyn csizmája. Egyáltalán nem félt besározni, sőt bevérezni. Lassan vonta ki a kardját és elindult a Viharföldiek ellen, miközben egyre többen gyűltek melléjük. Az ellenség egy nagy dombról zúdult alá, méghozzá lovassággal az élen. Harwyn megállt, földbe szúrta a kardját és tekintetével a Viharkirályt kereste, aki nem tudta elképzelni, mit gondolt, mikor kiállt egy lovasroham ellen. Túlzottan magabiztos volt, ahhoz, hogy gyanakodni kezdjen. Harwyn füttyentésére, két oldalról lándzsások érkeztek serényen. Három sorban álltak fel és a lovasok jöttek. Az ártatlan patások és gazdáik sorra nyársalódtak fel a fegyverek hegyén. Szállt és fröcskölt a vér. Beterítette a királyt is, de neki még csak a szeme sem rebbent. Második füttyentésére melléálltak a kardforgatók és a válogatott martalócok is, kik többnyire fejszével és pajzsokkal voltak felszerelve. Máris érkezett a következő hullám. Viharföldi gyalogosok serege özönlötte el a mezőt, pajzsuk és páncéljuk a megszokott sárga színben ragyogott, rajta a fekete szarvassal. Még sisakjukon is agancsokat hordtak. Harwyn nem tétlenkedett a sereg élére állt, a vasemberek lándzsái pedig az ellenség felé szegeződtek.

-Halál!-kiáltotta és máris megindultak , majd összecsapta közvetlenül a domb lábánál.

Pajzs-pajzshoz csapott és csattogtak a fegyverek. Itt ott elengedtek egy-egy vesszőt is, ami szinte mindig talált áldozatot, az emberek összetömörödött sorai közt. A Vasemberek egyenlőre derekasan tartották magukat a majdnem háromszoros túlerő ellen. Sorra vágtak le az elcsigázott és éhes Viharföldieket, miközben persze ők is hullottak. A parton újabb hajók érkeztek, hogy kirakodhassák az ellátmányokat és az embereket, ezúttal a Vasemberek szövetségeseit. A Harwyn királyra felesküdött folyami urakat és seregeiket. Kőököl Harwyn pedig mélyen benyúlt az ellenséges vonalon túlra, testőrsége védelmében. A legjobb és legképzettebb harcosok, fekete sisakban, barna páncélban és embermagas bárddal a kezükben. A királyuk rettenthetetlen volt. Kardjával kivédte egy pajzs csapását, majd kitépte azt gazdája kezéből és egyenesen keresztülszúrta a száján a pengét. Szélesebb mosolyt varázsolt a férfi arcára és ez kicsit vidámabb képet adott a véres csatának. Eszméletlenül hullt el végül ő is a többi hulla közé. A Vaskirály pedig folytatta az öldöklést. Vállal esett neki következő áldozatának. Fellökte, majd a saját pajzsával ölte meg. A szerencsétlen védekezésképpen tartotta a feje fölé, Harwyn pedig ezt taposta szét, a feje pedig érett paradicsom módjára reccsent szét és folyt mindenfelé. Aztán megfordult és pont alávágott egy lecsapni készülő harcos alá. Az sikoltva rogyott térdre előtte, mély sebéből ömlött a vér és az ölébe hullottak a belei. Még egy csapás és a fejét is elválasztotta a nyakáról. Hegyével lefelé, maga elé emelte a kardot és körbefordult, hogy mindenki csapását visszaverje, majd egyszerre három embert vágott le visszakézből. Az ütközet lezajlott és a viharföldiek megrázó vereségével végződött. Maga Arrec is elinalt a vérontás elől, de két fivére is elesett a harcban. A vízbe fulladtak, testüket pedig az áradat vitte tova. A három folyó fölött hirtelen és véresen szűnt meg Viharvég uralma. Arrec óriási létszámfölénye ellenére a hosszú evezős hajók szerepe döntőnek bizonyult abban, hogy a vas szülöttei el tudják foglalni az átkelőt. Véresen szállt le a nap. A csatamezőn már csak hullarablók járkáltak és az ágakon sorra gyűltek a dögevő madarak. Az emberek távoztát várták.