Sarnor királysága( így hívták pedig vagy negyven rivális király uralkodott felette) az ismert világ legnagyobb civilizációi között volt több mint kétezer éven át, ennek mindössze csak töredékéért tudunk történelméről. Az utazók Kiséretjárta Földeknek nevezik a mára már számos vár-rommal rendelkező földrészt, de manapság Dothraki-tenger néven ismerik inkább. Ez a név azonban még eléggé új, hiszen a dothraki fiatal nép, akik csak Valyria Végzete törtek elő keletről tűzzel és vassal, hogy meghódítsak az egykor virágzó, ősi városokat. A nagy sarnori királyságok bukására alig egy évszázadok kellett várni. Miután a Nyugat szabad városai vad, hatalmi harcokba keveredtek egymással amit a Vér Évszadának neveztek el, a füves pusztán is háborúk törtek ki. A végzet után a keleti sztyeppék közel 60, egymással vetélkedő törzse egyetlen uralkodó, Mengo Khal alatt egyesült. Anyja tanácsaitól vezérelve, Mengo Khal rávette a többi törzset uralma elismerésére, aki ellenálló azt kiirtotta. Öregkorára végül nyugat felé tekintett. A magas emberek megvetették a lovasurakat, akik oly sok századon át csak kellemetlenség jelentettek nekik és ők túl sokáig álltak tétlen, amíg a Khalasarok már a a keleti határokon fosztogattak. Egyes királyok zsoldosokként is felfogadták őket saját haborúikhoz. Cserébe hatalmas vagyont ígérték nekik. Mengo khal örömmel elfogadta ezeket, harcolt az oldalukon, megkapta a fizetseget, majd elpusztitotta őket is,így bevétele a duplájára nőtt, amiből és persze hírnevéből, egyre nagyobb sereget épített fel. Egészen addig nem ismerték fel a veszély mértékét, amíg Mengo fia, Moro Khal Khalasarjával egészen Sathar, a híres Vízesésváros falai alá lovagolt. A csatában megtört Shatrakiakat lemészárolták, a civileket elhurcolták. Sathar a füves puszták legszebb városa a langoké lett. Moro Khal új nevet is adott neki.  A Yalli Qamayi, a Jajveszékelő Gyermekek helye. A királyok meg ekkor sem voltak képesek egyesíteni erejüket. Miközben Sathar lángokban állt, Kassath és Gornath királya seregét küldött a városhoz. De nem a lovasurakat ellen, hanem hogy elvegyék a maguk részét a prédából. Éhségük miatt még konfliktusba is keveredtek egymással. És három napig folyt az elkeseredett harc a város romjai előtt. (egy másik rész csatája). A lényeg az, hogy Sarnor nagy városai sorban estek el a dothrakiak előtt. Sathar volt az első város a füves pusztán, de koránt sem az utolsó ami a lovasurak keze által veszett oda. Hat évvel később Moro khal porig rombolta Kasath városát(egy másik részben fejtem ki). Lovasait hihetetlen módon Gornath katonái segítették, miután a királyok szövetkezett velük. 12 évvel később mégis Gornath lett Moro következő célpontja, ami Kasath sorsára jutott. (másik részben fejtem ki). Addigra azonban a folyamatos hatalmi harcokban Horro végzett Moroval így a nagy Mengo Khal vérvonala megszakadt. Horro volt az utolsó nagy khal, akihez minden Dothraki hű maradt. Mikor utódja, alig három évvel Gornath elpusztítása után, ki oltotta életét, nagy khalasarja, tucatnyi kisebb, hadakozó hordára szakadt. Ám Sarnor ettől még koránt sem volt biztonságban, mivel a Magas emberek bebizonyították gyengeségüket, a Horro nyomdokain haladó Khalok pedig örökölték annak hódításvágyát. Egymással vesengve hódítottak egyre nagyobb földeket, győztek le egyre nagyobb seregeken és hurcolták Vaes Dothrakba megtört isteneiket győzelmek trófeájaként. Sorra estek el a Magas emberek megmaradt városai. Csak romok és hamvak maradtak a büszke tornyok helyén.Hamarosan Kyth és Hornoth következett(két külön rész). Egymással versengő Khalok rombolták le őket, akik igyekeztek túltenni a másikon kegyetlenségben. Be verhetetlen Mardosh erődje tartotta magát legtovább, két év ostromzár után azonban őket is legyőztek( megint másik rész.) Mardosh eleste végül végre tettre sarkallta a maradék sarnori királyt. Végre félre tették a viszályaikat és a Sarne folyó teljes hosszáról hatalmas seregben gyűltek Sarnath falai a alatt, hogy egyszer és mindenkorra véget vessenek a Khalok hatalmának. A csillogó páncélba öltözött harcosok nagy zajt csapva már előre kiáltozták a győzelem és az ünnep szavakat. Aztán mikor színre lépett az utolsó nagykirály, Mazor Alexi feltűnt a testőrségével, arany páncélban, lóháton, az éljenzés a tetőfokára hágott. A sereg bátran megindult kelet felé. Aztán az első dothrakival pont Sarnath és Kasath romjai közt félúton találkoztak. Majd még többel és többel. Végül is 80 ezer üvöltöző lovasúr állt a Magas Emberekkel szemben. Egymást hergelték támadásra, a gyilkolásra. 4 Khalasar egyesítette embereit aznap. 4 Khal állt e sereg élén. Haro, Qano, Loso és Zhako Khal. Vérszomjas harcos hírében állt mind. Sarnor nagykirályának seregét olyan harcosok vezették, amiket a lovasok meg csak nem is látták. Kerekeken zúgó szekerek gurultak feléjük, oldalukon egy sor pengével, a fogatban pedig két ember foglalt helyet, hatezer hajtó és ugyanennyi harcos, kik a hosszú pikákat tartották egyenesen, ahogy végül a khalok seregei megindultak ellenük. A dothrakiak nyilakkal próbálták megbontani a soraidat de a legtöbbjük lándzsával és az Arachnak nevezett görbe szablyával hadonászva várták az első ellenfelük lemészárlását. Igazán lecsitult a vérengzésük, mikor soraik összértek és az első soraik felnyársalódtak a pikákkon, vagy lovakkal együtt drabolták fel őket a fogatkerék pengéi. Rögtön a harc kezdetekor a Sarnor fogatok mindenkit magukkal rántottak. Nem tudták megállitani őket. Földrengető rohamuk a lovasurak seregének közepéig hatolt. Haro khal kikerült egy pikát és pengéjével kettészelte a kocsist is. Dothrakihoz méltó halált halt, egy nyilvesszővel a mellkasában miután darabokra vágva,  megtiporva a porba hullt, harcosai teteme közé. Khalasarja megtört és menekülőre fogta. A szekerek üldözésbe kezdtek, a nagykirálynak pedig tetszett a látvány. Végre elűzi a földjéről ezeket a vadakat, végre legyőzi őket és joggal fogják kikiáltani a győzelme után egész Sarnor királyává. Kardot rántott és lassú tempóban, megtartva a katonás rendjüket ők is utánuk iramodtak. A királyt tízezer nehézlovas védte. Utóvédként még ugyanennyi (főleg nőkből álló) könnyűlovasság vonult. És a gyalogság meg csak ezután következett. Szép, rendezett sorokban a közel száz ezer talpig acélba öltöztetett gyalogság és leghátul csekély parittyás és íjász csapatok. A jókedvvüknek azonban hamar vége szakadt. A dothrakiak csak tetették a visszavonulását. Mikor bezarult a csapda a magas emberek körül, a menekülő visszafordultak, és nyílzáport zúdítottak rájuk. Qano Khal és Zhako Khal khalasarjai északról és délről rontottak nekik, míg sánta Loso üvöltőivel megkerülte és hátba támadta őket, elzárva a menekülés lehetőségét. Hatalmas vérengzés tört ki pillanatokon belül. A nagykirály hatalmas seregéből csak néhányuk menekült meg a többit darabokra aprították. Több mint százezer ember veszett oda, köztük Mazor Alexi, hát kisebb király és több mint hatvan nagyúr és hős. Miközben pedig a varjak lakmaroztak testükből, a khalasar ok lovasi köztük járkál a az értékekben civakodtak. Végezetül a védők nélkül maradt várost is kifosztottak a csata után két héttel később. A többi város is az elődeik sorsára jutott a Vér Évszázadának pedig vége lett.