Essos északkeleti helyén egy eldugodtt korallzátonnyal övezett királyság épült, a szabad városok közül legutolsónak. Lakói egykori rabszolgák, kik egy virágzó közösséget hoztak létre. Egykori uraik, a mesterek mellett szolgaként éltek, most azonban a maguk urai lehettek. Egy kis házban a Vasbank közelében élt egy egyszerű halász, ki még talán sosem látott közelről rendes nyílvesszőt, most mégis egy íját adtak a kezébe. Szegény Mace, abban a reményben indul megvédeni a várost, hogy ezzel családját védje és legalább megfizetik majd érte, ha túléli. Aznap mikor feltűnt az első hajó, egy kapitány rúgta be az ajtót és mielőbbi indulásra ösztökélte. Ki az utcára, hol számos társa tolongott és tartott a partok felé. Ahogy Mace megpróbált kitekinteni a többiek mögött, láthatta, hogy egy kövér férfi egy listáról olvassa fel a neveket, és egy másikat mellette ki aszerint válogatja az embereket, ahogy a társa íjásznak vagy kardforgatónak szánja ez egyes embereket. Mace nem bánt jól a karddal és csak néha vett a kezébe igazi íjat. Mikor rá került a sor,a kövér hosszúsan mérlegelte, aztán őt is íjásznak nevezte ki.
-Vékony karok, gyenge alkat.-fintorgott imigyen Mace-ra nézve.
Aztán megjelentek a kapitányok is, Braavos első kardjának vezetésével. Azonnal indulniuk kellett, mielőtt még a Mesterek flottája eléri Braavos titánjának lábait és átevez közte, ami az egyetlen lehetősége a városba való bejutásnak. Egy nagy bárka és mellette pártucat csónak szállt a vízre, hogy beteljesítsék céljukat. Ahogy ott dobállta őket a víz a part és a titán lábai közt, a gyors csónakok maguk mögött hagyták a nagy bárkát. Mace nem bírta tovább és máris a csónak vastag oldalába kapaszkodott, hogy az evezők között a vízbe okádjon. Alighogy megtörülte a száját és bódultan újra felnézett, elkiáltotta magát.
-Kapaszkodjatok amibe csak tudtok!
Az égre bámultak, amit óriás tűzgolyók szeltek át. A Mesterek flottája tüzet nyitott rájuk. A lövedékek átszántották az égboltot, magasan az óriási vasszobor feje fölött. Nagy hullámokat keltettek a vízen, ami mégjobban felkavarta Mace gyomrát, de ez volt a legkevesebb problémája. Két másik csónakot is, kik mellette eveztek, vittek le a nagy kődarabok a tó fenekére. Ám elősször még lángba borították őket, a fát és a húst egyaránt elemésztve. Akik túlélték, a füstölgő roncsok közt tartottak tovább és kikötöttek a Titán lábainál. De elértek hozzá, a kapitányok egyenként rángatták ki őket, ráadásul egyiksem modott semmi bíztatót, csakhogy küzdjetek jól, és haljatok meg bátran! Minden második egy kötelet és kampót is kapott. Alighogy a "harcosok" megkezdték a mászást az első vitorlák is átbukkantak a Titán labai közt. A Mesterek jelképe virított rajtuk. Gyorsak voltak, nemúgy mint a nagy és súlyos bárka, akit ügyesen kikerültek. A braavosiak bárkája közvetve mögöttük fordult keresztbe és ő is beteljesítette célját: elzárta az egyetlen bejáratot. A tűzgolyók tömeges kilövése mellett a Mesterek most egy új módszerrel is próbálkoztak. Nagy tömegekben raktak ki katonákat a korallzátony lábánál, de főleg a Titánnál.
-Fegyelem katonák!-szólalt meg az első kard.-az ellenség átjutott a hajóinkon, ide jönnek, hogy bevegyék a partot és mindent amögött, de mi karddal álunk ki ellenük és megálljt parancsolunk nekik. Csak bátran, csak keményen! Nem leszünk mégegyszer rabszolgák. Jönnek testvéreim!
A Mesterek harcosai mozgolódni kezdtek csónakjaikban, majd a vaskampók is repültek, hogy a partra húzhassák magukat miután megkapszkodtak a mólón. Hosszú pengéjű, keresztvas nélküli kardjaikkal ugráltak Braavos szabad városának földjére. Vártak míg elegendően sorakoztak fel, aztán megindultak. A védők sorai közül többen kitörtek támadni. Hősök akartak lenni. Maga Mace öccse is a sorokban próbált helytállni. Egyenesen torkonszúrta a a rá támadó zsoldost. A másik viszont erősebb volt nála és eltörte a karját. Ordítás tört fel a torkából, de nem sokáig, mert a lecsapó kard ketészelte a koppnyáját és vére nagy patakokban folyt a vízbe. Az első kard keze még hegyes, vékony pegéjének markolatában nyugodott.
                                                    ----------------------------------------------------
-Nézzétek ott van!- szólt Mace.
Mindenkibe új lendület költözött, mert meglátták végre az óriási szobron felvezető lépcsőt. Az emberek bejuthattak a nagy Titánba. Az építmény sok szinttel és helyiséggel rendelkezett, képtelenség lett volna minden helyre embereket küldeni. Nem. Csak a legfontosabb szinteket kellett elfoglalni. Ezek közül is a két legfontosabb a legalsó és természetesen a legfelső, ahová Mace is tartott. Kapitányok álltak a csapatok élére és igazgatták katonáikat. MIndennüt csak a Mesterek hajóira néző helyeket foglalták el. Az egyikük felment egészen a Titán fejéhez. A legnagyobb terembe. A Mesterek harcosai követték a példájukat.
Ha nem tudsz átjuti a lábai közt, mászd meg!
A titán kulcsfontosságú szerepe volt a csatának. Aki elfoglalja az uralja a csatát.

Braavos első kardja kecsesen hajolt el ellenfel elől, hogy egy mozdulattal előhúzta vékony pengéjét és végigvágta a zsoldos torkát. Az ember a földön fulladozva vérzett el, de nem sokára követték társai is, az Első Kard ölte meg őket. Az apró penge cikázott a többiek közt. Kicsavarta a kardot egy másik kezéből, így mentve meg egyik emberét. Megragadta a fejét és beleverte a hegyes végébe. A kard többször is átment a szemén át az agyába. Hangja szép lassan sikolyokban hallt el. Testét pajzsként használva tolta előre maga elptt a többi zsoldost. Sorsuk azonnal megpecsételődött, mikor elveszítették egyensúlyukat és a földre vagy a vízbe zuhantak. Akik már sosem keltek fel többé. A zsoldosok kezdték elveszíteni a hitüket és a reményt. Látták sorban elesni társaikat, noha ők is öltek, hisz ők katonák voltak a Braavosiakkal szemben. De aki az Első Karddal szembekerült az jó pár vágással erőtlenül zuhant a földre. És vérük mosta vörösre.

-Egyetlen ok miatt küldött ide minket az Első Kard!-szólt a parancsnok a többiekhez és a fejhez felérén a titán szemeinél lévő két skorpióra mutatott.
-És elsüllyesztjük a hajóikat. Felégetjük őket.
Ráparancsolt Mace-ra hogy társaival tolja a szemekhez a fegyvereket. A Mesterek harcosai egyre feljebb jutottak, a parancsnok már hallani vélte az alsóbb szintekről felszűrűdő fegyverek csattogását.
-Tűz!
A szemek felizottak, haragját a titánnak hamarosan érezhették. Elrepült egy lángoló dárda és tüzet fogott a hajó tatján. Az emberek későn vették észre. A tűz mohón falta a fát amíg eljutott az olajos hordókig, amik szinte minden fedélzeten voltak. Cafatokra robbantott mindent és a lángoló, repülő darabok más hajókat is megtámadtak. Beindult a láncreakció. Egymás után szálltak a lövedékek és ekkor kopogást hallottak ajtó felől.
-Ki ne nyisd!-kiáltotta egyik emberének a parancsnok de már késő volt.
A férfi keze a kilincsen pihent, mikor egy penge tört át a fán és az ajtóhoz szegezte őt a szájánál fogva. Nyögött egyett, majd kimúlt. Berúgták az ajtót, majd levágtak még kettőt a bentlévők közül. A parancsnok maga köré gyűjtötte az embereit és visszavágott. Levágtak mindenkit, ők viszont elvesztették egy társukat. A fáradt Braavosiakra újabb 10-es csoportok támadtak, ők minden támadásnál egyre fogyatkoztak.

A partokon már szép rendet vágtak az ellenség harcosai közt. Egy sem jutott el élve a sajátjaihoz. Az Első Kard emberei örömmel nézték művüket, de nem büszkeség volt bennük, inkább nyugodtság, elhárították a veszélyt a családjuktól. Azonban még korai volt Braavos vezetőjének a kardjáról törülni a vért. A titán fejére nézett, és embereit látta, élet-halál küzdelmet vívtak.
-Mindenki a csónakba, segítünk a társainkon.

A három ember kik a fejet védték, már mindenre felkészültek. Köztük volt Mace is. A parancsnoka combját fogva kardjára támaszkodott. Kidüllett szemei a bejáratra szegeződtek. Ujjai közt a saját meleg vére bugyogott. Egyre közeledtek és elérte őket a végzet. A parancsnok meg sem próbált védekezni, ott helyben levágták. Mace a segítségére próbált sietni, de a falnak taszították. Az utolsó ember még tett egy reménytelen próbát azzal, hogy az egyik skorpiót a támadókra irányítva elsüti azt. Végezni tudott az egyikkel, de az utolsó felvágta az oldalát és a saját vérén csúszott le Mace mellé. A Mester katonája dolga végeztével hátat fordított és elindult lefelé a lépcsőn. Amikor meghallott Mace hangját.
-Hová mész? Még nem végeztem veled!- mondta eszelősen, miközben ülőhelyzetbe is alig bírta kihúzni magát. A zsoldos felé magasodott és felemelte kardját a sulytáshoz. Biztos volt a dolgában. Végez vele és az összeszedett harcosokkal beveszi még Braavost is. A Mesterek visszaveszik ami az övék. Álmait Mace rombolta szét, ujjainak karjának egyetlen rántásával. A skorpió tölte volt és ő útjára küldte a dárdát. Brutális lyukat ütött a zsoldos testén, aki azonnal bele is halt. Az Első Kard harci kiáltások közepette rontott be a nagyterembe, de csak halottakat és egyetlen élő emberét látta aki a felállással bajlódott. A vezér emberei felsegítették a kis íjászt, miközben ő maga a Titán szemein kersztül tekintett a mélybe. Lángoló roncsokat látott. Azt ahogy az emberek és a Mesterek zászlói gyalázatosan pörkölődnek saját, büszke flottájuk tüzében. Ezen a napon váltak a rabszolgák harcosokká és Braavos szabad városának védőivé. A város pedig az elkövetkező 100 évben hatalmas flottát épített, a hasonló támadások megelőzésére.