Ebben az évben már másodszor érkezett hír, hogy Dorn mellett elhajózó karavánhajókat kifosztják és legénységét levágják vagy eladják rabszolgának. Qohor hercege ezúttal harmadszor is küldött egy hajót délfelé, csakhogy kémek is voltak rajta, akik terve szerint sikeresen visszatértek hozzá és jelentettek is: harmadnap hajóztak a nap pedig észak felől sütött, a partok felől. Mindenkit elvakított a fénye. És csak akkor vettük észre a hajó közeledtét, mikor egy felhő véletlenül eltakarta a fényforrást és akkor már nem volt visszaút. Egy erős ütés következtében léket kapott a hajónk orra, miközben selyemruhás turbános emberek szálltak át a másik fedélzetről és csupán görbe szablyáikkal hadonászva mindenkit megadásra szólítottak fel. Hamar rájöttek, hogy átvertük őket, ezért mindenkit rabláncra vetettek, kivéve néhányunkat, kik meg tudtuk venni szabadságunk árát a zsebünkben lévő arany segítségével. A keskeny tengeren túl már nem volt kétség afelől, hogy dorni martalócok miatt kellett elvesztenie a hercegnek a legfőbb bevételét, amit csakis tengeri kereskedelem útján kaphat meg. Lépésre szánta el magát és vagyonának háromnegyed részéből felbérelte Essos legjobb zsoldosait, a könyörtelen és végletekig hűséges Makulátlanok seregét. Hajókra rakta őket és tüstént el is küldte mind a 3 hosszúhajót, rajta katonáival. Útjuk a szokásos módon folyt. A szokásos tengeri útvonalon haladtak, és megannyi hajóval találkoztak, mert ez egy forgalmas „út” volt. Félúton azonban váratlanul viharba ütköztek. Az égi áldás pusztító volt, de amilyen kegyetlen volt, épp olyan gyors is. Fel sem eszméltek és máris újra derült ég és ragyogó napvilág fogadta őket. Sőt ha jobban körülnéznek, azt is észrevehették volna, hogy hamarabb érkeztek a partokhoz a vártaknál. A matrózok fürgén bevonták a vitorlákat, a gályarabok pedig igyekeztek mindent beleadni, hogy oly erővel érjenek partot, hogy mélyen felszántsák a forró homokot Dorn déli részén. Nem várta őket senki, csak a skorpiók meg a homoki viperák. Menetelésük azonban rövid volt. Miután harcrendbe álltak, erőltetett menetben útnak is indultak. Fél óra sem telt bele, mikor már azon a hídon vonultak át, ami közvetlenül Palánkváros falai előtt elterülő síkságra vezetett. A város népe még csak tudatában sem volt annak, hogy egy hamarosan támadás alatt álló település lakói lesznek. Palánkváros tornyaiban a dorni Blacmont-ház zászlói álltak. Egy dögkeselyű, egy bepólyált csecsemővel a karmai közt. Még akkor is csak lassan mozgósították a katonáikat, mikor észlelték, hogy döng a föld a fekete bőrpáncélos Makulátlanok talpai alatt. Egyszerre, ütemre léptek, aztán parancsszóra megtorpantak. Maguk elé emelték kerek pajzsaikat, lándzsájuk végét a homokba döfve maguk mellett markolták. Tekintetük nem rebbenve a falakon és a falakon belül ellenük felsorakozó Blackmont katonák, selymekbe és turbánba öltözött alakjait bámulták, tétlenül. A Dorniak meg nem tudták mire vélni a zsoldossereg érkeztét.

Hamarosan egy ember, egy futár miatt nyíltak ki Palánkváros kapui. Veszélyt ugyan nem hozott, egyszerű és vézna kis embernek látszott, mégis mikor már csak néhány lépésnyire járt, a Makulátlanok egy pillanat alatt harci készültségbe álltak. Hátsó lábaikat megfeszítve vártak a támadással. Pajzsaikkal védték magukat, lándzsáik a jobbjukban a futár felé szegezve. A sereg készen várt. A dorni mintha megijedt volna, hátrább hőkölve gondolkozott, vajon hogyan is foghatna hozzá a követelés előterjesztéséhez. A Makulátlanok közül aztán egy előlépett. Kicsit máshogy volt felszerelve mint társai. Két kardot is viselt. Lándzsája pengéje pedig széles volt és nyele rövidebb. De amíg másoknak csak ujjatlan bőrpáncél jutott, ő fekete acélruhát is viselt alatta, amihez egy szintén fekete bőrkesztyű is járt. Sisakjának orrdísze is magasabbra nyúlt sisakja fölé, mint társainak. Erről ismerhették fel a parancsnokot.

Így már sokkal könnyebb volt. Megköszörülte a torkát kicsit és szóra nyitotta a száját.

-Uram, Lord Blacmont tudni szeretné mit kerestek itt, Palánkváros falai előtt, teljes fegyverben és harci készültségben. Tudomása szerint Dorn nem áll háborúban egyik Keskeny-tengeren túli királysággal sem. Mond el mégis miért vagytok hát itt. Uram azt kéri távozzatok. És cserébe megadhatja nektek amit kértek. Jobb ha elfogadjátok, hacsak nem akartok porrá lenni Dorn homokján-fejezte be végül fenyegetően beszédét a futár.

A parancsnok aki serege egyetlen tagjaként értette a westerosi beszédet leemelte sisakját és komoran, kimérten felelt.

-Qohor hercege bérelt fel minket, hogy rendezzünk el neki ezt az ügyet. A karavánjait rendszeresen kifosztó kalózokat kell elfognunk, vagy ha ellenállnak parancsot kaptunk a megölésükre is. Tudomásunk szerint ide menekültek, miután megneszelték az érkezésünket. Nem kérünk semmi mást csak adjátok ki őket nekünk, más különben...-felvette a sisakját és befejezte a mondatot...vér fog folyni. A ti véretekkel foglyuk eláztatni a homokot a lábatok alatt.

A szavak hallatán a futár nem rezzent meg ugyan, de gondolkodóba esett.

-Az uram nem adott rá nyílt parancsot-kezdte a futár egy kis idő múlva-de nyíltan kijelenthetem, hogy nálunk vannak az emberek, akiket ti kalózoknak neveztek. Házunk népéhez tartoznak. És azt is hozzá kell tennem ,hogy nem fogjuk őket kiadni. NEM FÉLÜNK A VÉRONTÁSTÓL!!

-Akkor küldjétek a legjobbjaitokat!-válaszolt a parancsnok határozottan.

A dorni Blackmontok nem bújtak a falaik mögé, inkább a nyílt csatatéren néztek szembe a makulátlanokkal. A zsoldosok csak most láthatták igazán ellenségeik erejét és kinézetét. Egyharmad lándzsás és kétharmad szablyás kardforgató alkotta a sereget, 1 íjász zászlóaljjal kiegészülve. Fekete turbánt viseltek a legtöbben, rajtuk sisak. Fekete selyem palástjuk és ruhájuk alatt fekete, acél, könnyű páncél csillogott. Pajzsukon címerükkel.

A makulátlanok velük szemben álltak és nyugodtan nézték, ahogy a néhány íjász parancsszóra égi áldást küld rájuk, majd az utolsó pillanatban kapták fel a pajzsaikat, már akit nem talált el és halt meg egyből. Újra csatázhatnak egy jót hát. Az első sor feszülten, fegyverüket markolva figyelte az ellenség rohamát. Lábaikat keményen a homokos talajba ágyazták, mint egy elmozdíthatatlan erő. A többi sor pedig az előző hátának feszülve várta, hogy sorra kerüljön.

A déli nép teljes erejével támadt és szablyáik szomját csak ellenségeik vére tudta csillapítani. Fegyvereiket villámgyorsan suhogtatták és minden alkalmat kihasználtak arra, hogy sebet ejtsenek a makulátlanokon, ám ezt ellenfeleik tapasztaltsága nem nagyon tette lehetővé. A dorni pengék gyakran csak pajzsokba és sisakokba csaptak, míg a makulátlanok lándzsái gyakran találtak utat elleneik páncélján keresztül a húsukba, hogy kioltsák életüket. 10 Embert vesztettek a Dorniak meg 10 szer ennyit alig 5 perc alatt mire azok belátták, hogy jobb ha meghátrálnak egy időre és kigondolják a következő lépést. De sehogy sem láttak más megoldást, minthogy kiadják a fosztogatásban résztvevő társaikat, mert nem szívesen vesztenének több embert.

Hamarosan feltűnt az a, szám szerint 49 dorni, akiket Qohor ellenségeinek bélyegeztek és a Makulátlanok is készek voltak elvonulni. A parancsnok még egy utolsó pillantott hátrafelé rosszallóan , hogy aztán ő is csatlakozzon csapatához, akik maguk előtt vezették foglyaikat. Ekkor ütött be a mennykő és igazolódott be a Makulátlanok gyanúja. Dorn újabb rohamot indított és vadul rohanva pillanatok alatt máris ellenségeik sorai között teremtek és szablyáikkal vágták őket. A parancsnoknak is épphogy az utolsó pillanatban sikerült megfordulnia, hogy lándzsája hegyére tűzzön egy Blackmontot, aki egy ugrással akarta lesújtani. Megdöbbenés és félelem egyszerre rajzolódott ki az arcára, ahogy ott lógott a parancsnok lándzsáján a földtől egy méteres magasságban. A parancsnok gyorsan elengedte fegyverét, hogy kivédje pajzsával egy erős dorni vágását. Ő azonban gyorsabb volt és a következő védekezés helyett inkább lecsapott és elválasztotta ellenfele fejét a törzsétől. Néhány pillant alatt óriási zűrzavar támadt. A dorni katonák megakadályozták, hogy alakzatot vegyenek fel és ember-ember elleni küzdelemre kényszerítették a Makulátlanokat. A valaha is létezett legképzettebb, legfegyelmezettebb zsoldosseregnek először volt kétséges a győzelme. A zsoldosok fürgén mozogtak, és félelem nélkül ontották a vért és ölték halomra a soraik közé férkőzött dorni katonákat. De emberhátrányban voltak. Amint egy makulátlan ledöfött egy Blackmontot egy másik máris végzett vele. A parancsnok maga köré tudott gyűjteni 6 embert és az ellenség itt hatalmas veszteségeket szenvedett, majdnem a fél seregüket. Miután a foglyok előhúztak tunikájuk alól a tőreiket, végeztek az őreikkel és megtámadták a maradék makulátlant. A parancsnok mellett küzdőket gyáva módon a távolból lőtték le egyesével. Pajzsával fejbe csapott egy dorni, majd féltérdre rogyva fordult egyet és jobbjával hátraszúrt a gyomrába, aztán rögtön előre is. Újra felemelkedett és felkapott két kardot. Széttárt karokkal megpördült maga körül és mindenhonnan vér fröccsent ,akit és amilyen magasságban megvágott a penge. Végül is hiába volt ennyire kitartó és ügyes, sorsát nem kerülhette el, mikor egyenesen belefordult egy lándzsába, ami átfúrta a koponyáját. Teljes vereséget szenvedtek.

A mai részben ismét szerepelni fognak az Arryn ház sólymos lovagjai. Az évadban már harmadszor. De ebben a részben sem( ahogy eddig sem) ők lesznek a középpontban. A völgy urai ugyebár az Arryn ház tagjai, és annak végében áll a Sasfészek. De a Völgy akkora és olyan hosszú, hogy sok más embertörzs is él itt. Ezek voltak a völgy klánjai, kik még az elsőktől származtak és rokonságot mutattak a falon túli vadakkal. Az Arryn lovagok jó párszor összetűzésbe keveredtek már velük. Kis klánokban éltek, melyek közül a Festett Kutyák voltak a legtöbben. Ők voltak a legharciasabb klán. De voltak még a Kővarjak, a Megégetettek, a Feketefülűek, a Holdtestvérek és a Köd Fiai meg még sok apróbb klán is kiket nem neveztek meg. Két csatát is leírok ezúttal egy részben.

1 Csata: A fősepton Sasfészekből tart Királyvárba, hogy végre megpihenjen otthon. Egy kis fedett kupolás kocsin szállították amit egy parasztgyerek irányított és 2 ló húzott. A kocsi előtt és mögött is 20-20 lovas lépegetett, kíséretként.  A Főesepton halkan olvasott egy könyvet miközben egy légy szállt be az ablak redőin át és megcsípte a kezét. A septon lecsapta a bosszantó állatot, de ekkor az egész kocsit és a környékét ellepték a döglegyek. A menet megállt és a septon kinézett az ablak rácsának résein. A szemközti egy kéthetes hulla lengett. Egy Arryn lovag. A katonák a környéket fürkészték tekintetükkel, amikor az egyik testőrbe egy nyíl vágódott és lezuhant a lováról. Az erdő felől hatalmas ordítás viszhangzott, mire a Festett Kutyák klánja kirohant az erdőből és keresztül a patakon a lovagok felé. Azok pedig a kocsi és a patak közé irányították a lovaikat és sorfalat álltak at állatokkal, hogy védjék a septont. Ott vártak kivont kardokkal. Néhány lovas azonban rohamozni kezdett feléjük. Kettőt azonnal lelőttek a nyeregből, a többi tovább rohant. Közben wgy pár katonát gyalogosan is elindítottak a klán felé. A lovasok már elérték a Festett Kutyákat. 20-at levágtak közülük de túlságosan bemerészkedtek a vonalaikon túlra és az erdőben rejtőző íjászoknak is könnyű célpontot nyújtottak. Sokat kegyetlenül lemészároltak. Egy rohamozó lovast is megöltek. Úgy, hogy felhasították a lovat a nyakától a faráig aztán átugrottak a rángó állat felett és a lovasba mélyesztették a pengéket. A fogatvezető ekkor kapott észbe és bemászott a septon mellé, hogy biztonságban legyen. Egy Arryn lovag 2 embert is lehasított a fogatról, mert el akarták vezetni a lovakat. Mindenkit megöltek és 5 embert visszaszorítottak a kocsihoz. A Festett Kutyák félkörben állták körübe az ellent. A Völgy lovagjai rettegve várták mi fog történni velük. Mindegyikük görcsösen, két kézzel markolta a pengéjét és le nem vették a szemüket a rájuk vicsorgó vademberekről. Egyszercsak megnyílt a soruk és egy magasabb fickó-vélhetően a vezérük-az emberei elé lépett és az 5 lovag közül az egyikre mutatott fejszéjével.

-Te! Mutasd mit tudsz!

Az Arryn nekilendült és ahogy a fát szokás vágni, úgy akarta a lovag is kettévágni a vezér fejét. A Vezér azonban maga felé emelte 2 fokosát és közre fogta vele a pengéket. miközben gyomorszájon térdelte a lovagot és balkézből a sisakját is behorpasztotta a sisakja fokával.

-Ki jön?- kérdezte megint mikor egy újabb kardforgató csapott rá.  A vadember eldobta fejszéit és elkapta az Arryn karját, aztán átvetette a vállán páncélostól. Egyenként törte ki az ujjait és végül a saját kardját húzta végig szép lassan a lovag torkán. A megmaradt harcosok már kétszer is meggondolták a dolgot és kegyelemért könyörögve térdre rogytak és könyörögni kezdtek. De persze nem volt kegyelem. A vezér helyébe néhány lándzsás lépett és leszurkálták őket. A többiek közül pedig két embert beküldtek a hintóba, hogy szedjék ki a főseptont. Elhúzták a függönyt és a septon máris támadásba lendült de elvétette és megfizetett merészségéért, mert egy egy számszeríjász keresztüllőtte a koponyáját és belépett a kocsiba. A kocsis elkapta és eltörte a nyakát. Erre bement még két klántag és kirángatták a vezér elé. Az elősször beletúrt a fiú dús hajába majd erősen megmarkolta és tekintetét az övéhez emelte.

-Mond el, hogy mit láttál itt! Mond el azt is, hogy ez a terület a miénk és vámot szedünk az áthaladóktól, vagy pénzben vagy vérben. Ne merjetek mégegyszer hadsereget hozni ide vagy mind meghaltok. Nagyott taszított a gyereken és embereivel hozzákezdett az Arryn lovagok fára aggatásához.

Kerek egy évvel később a 2. csata:  Robert a Baratheon házból, a jelenlegi király kérést kapott barátjától, Robert Arryntól, hogy nem venné rosz néven ha a Völgybe küldene pár száz Baratheon katonát, hogy kiirtsák onnan a klánokat, egytől-egyig. A győztes Festett Kutyák már visszatértek otthonaikba, csakhogy most nem egy kis csapat lovagot kellett szétzúzniuk, hanem két nagy sereget. A Festett Kutyák vezére embereket menesztett minden klánhoz, mert tudta jól, hogy egyedül szinte semmi esélyük sincs. Viszont csak 5 klánt tudtak egyesíteni az övéjükkel. A többi talán gyáva volt, vagy egyébb okokra hivatkozva nem avatkozott a harcba. A Baratheon had előbb átkelt a folyóvidéken majd a Völgybe ért és elérte a Bátordal vára előtti ösvényt. Nem is sejtették, hogy egyenest egy csapdába sétálnak. Csak amikor már túl késő volt. Ugyanis hirtelen egy hatalmas, indákon hintázó fatörzs közeledett szemből feléjük. Telibe találta a sereget és agyonnyimott sok embert. Aztán kétoldalról is becsapódott eg-egy farönk. Volt más is. A farönkökön sok sok ember állt,fegyverekkel. Becsapódtak a feketefülűek is. Leugráltak és megkezdték a vérontást. Szedett-vedett banda voltak, bicskákkal, fejszékkel meg vasvillákkal. Nevüket onnan kapták, hogy levágták ellenfeleik fülét majd gyorsan elosontak. Nem is hiába, mert egy Arryn csapat közeledett a megmaradt Baratheonokhoz. A két sereg együtt kirohant a közeli síkságra, ahol már várták őket. 6 klán egyesült ellenük, a Festett Kutyák vezetésével. A lovagok pajzsfalba rendeződtek. A klántagok pedig habozás nélkül beléjük rohantak és átugráltak a pajzsokon, majd belülről bomlasztották a soraikat. A BAratheon és az Arryn had megbomlott és ember ember ellen küzdöttek. A Festett Kutyák vérgőzös őrjöngéssel vagdalkoztak és hamar szétkergették a lovagokat. A csatákat megnyerték ugyan, de a haborúnak még közel sincs vége.

Észak hófödte síkságait túl újra a háború tüze fenyegeti.  A boltonok ugyanis újra a fejükre tették, Rémvár vörös urának koronáját. E tettük egyértelmű volt. Megtagadták a Stark házat, a hűbérurukat. Miután a hollók szerte északon szétvitték a hírt, Cregan Stark (Észak Őse) elment Rémvárba, hogy Rogar Bolton királyt észhez térítse és újra kicsikarja belőle a hűségesküt. Míg ő távol volt egyik fiát Rideghonba küldte, a Falon túlra, míg a másikat Deresben tartotta. Rickon Stark északra ment Farkas Gromhoz és Elric Stark uralta Derest. Cregan elérte Rémvárt, ahol a megnyúzott ember címerét viselő ajtók, csikorogva megnyíltak előtte. Stark nagyúr belovagolt rajta a Bolton kapuőrök mellett. A nagy csarnok előtt aztán megállt és leszállt a lóról. A gyeplőt pedig az egyik katona kezébe nyomta, mire az elvezette az állatot. Kicsit megigazította a páncélján viselt vadkanbundát, majd bal kezét kardja markolatára támasztva, jobbjával lökte be a csarnok ajtajait. Bolton király mindenkit kiküldetett maga mellől, Így Stark csak egyedül őt találta odabent. A trónján ülve köszöntötte. 

-Lord Stark! 

Cregan bólintott.

-Lord Bolton!

-Hogyan?-kérdezett visza-Lord? Én király vagyok. Rémvár vörös ura-csattant fel Rogar. 

-Úgy viszont bocsássa meg de felséged semminek sem a királya. Áruló vagy. Akár itt is megölhetnélek de inkább megkövetelném, hogy házad fogadjon hűséget a Starkoknak újra.

-Igen! Megölhetnél!-jött a válasz-ám embereim miatt ki sem jutnál rémvárból, bár bizonyára sok emberemmel végeznél  mielőtt megölnének. Ennek ellenére a válaszom nem.

-Nem?

-Nem adom fel Rémvár függetlenségét,amit még nagyapám nyert el, ki legyőzte a te nagyatyádat és felégette Derest.

-Tudomásul vettem-mondta Cregan és visszatért lova hátán Deresbe. 

-Elric fiam gyújts öszze a harcosokat, mert csatába indulunk. Miután ez megtörtént, Elric a húgát nevezte meg Deres védelmezőjének. Gyalog tették meg azt a párszáz mérföldet dél felé az északi havas úton. Méhozzá futva.Így történt, hogy a hideg északi szél már kora délelőtt Rémvár havas mezején lengette a Rémfarkasos Stark  zászlókat. Szembe velük 7 oldalára fektetett kereszt állt. Rajta azok az elfogott Stark felderítők voltak megnyúzva akiket Cregan útközben elküldött. Most ott égtek a kereszteken kifeszítve. A Stark sereg egy kisebb magaslaton verődött össze egyetlen hatalmas kört alkotva. Rémvár nyugati felén, velük szemben pedig egy 5-ször akkora domb állt. Mindkét magaslat erősen fehérlett. De nem a hótól, hanem a hatalmas hóvirág mezőtől. Már közeledett a tél vége és a nyár eleje. A katonák kiáltozásokra és egyébb hangokra figyeltek fel hirtelen. Aztán megpillantották az első lándzsahegyeket, majd az ellenséges harcosok fejeit, végül pedig csillogó vértjeiket. Egy, méretben hozzájuk hasonló sereg voltak. Ám a Stark férfiak szívét elöntötte a kétségbe esés amikor megremegett a föld és a Bolton sereg két szárnyán megjelent az északi házak legerősebb lovassága. Jó páran eldobálták a fegyvereiket és indultak vissza a tömegen át, Deres felé. Ekkor érkezett meg lóháton Cregan, fiaival és testőreivel.

-Emberek! Hova mentek?

-Elillanunk, azért, hogy éljünk.

-Igen. Megteheted! Ez a te döntésed-mondta Cregan miközben átvágott a tömegben és emberei elé ügetett. Az előbb még menekülni vágyó emberek most megálltak, hogy meghallgassák Cregant.

-Igen! Mind megtehetitek -kiáltott hangosan

-Ha itt maradtok meghalhattok, ha elmentek túlélhetitek. Legalább is egy ideig. De fogadok visszasírod majd lopott életed minden óráját, hogy feláldozhasd ezért az egyért. Amikor az ellen képébe vágod, hogy az életünket feláldozzuk, de a becsületünket az soha. Hangosan ordított és öklét rázva oda-vissza vágtatott serege előtt.

-Észak nem felejt! kiáltották a katonák. 

Cregan most már a kételkedőket is újra maga mellé állította. Teljes volt a sereg.  Ezután  a Bolton sereg felől 3 lovas tartott feléjük. Cregan és kísérete eléjük indult.

-Vonulj vissza seregeddel Lord Cregan Stark- kiáltott rá már messziről Rogar vezére

- Elfogadom a megadási feltételeiteket  ha seregeddel visszavonultok-vágott vissza Cregan 

-Hát te ki vagy fiam?-kérdezte Elricet.

-Elric Stark-felelte illendően.

-Hát akkor mondok én neked valamit fiú, térítsd észhez apádat, mert..

-Még nem fejeztem be! vágott közbe Lord Stark-ha hazaküldted a sereged, szólj Rogarnak, hogy vágtasson az embereim elé, majd hajtson fejet előttük. Aztán hajoljon tovább a lábai közé és nyalja ki a saját seggét. Cregan bólintott majd megrántotta a kantárt és kísértével visszament a seregeihez. Mindenki elhajtotta lovát kivéve Cregant aki a hátsó sorba terelte. Azzal kezdődött az ütközet, hogy a Starkok szitkozódni kezdtek a Boltonokat. Egészen addig, ameddig azok nyilakat nem lőttek rájuk. A Starkok előkapták pajzsaikat és maguk felé emelték. Ám a nyilak könyörteleneül iutat találtak a réseken keresztül, ezzel okozva sok halált és sérülést. Elült a vihar és a Starkok újra szitkozódni kezdtek. A Boltonok lovasrohammal válaszoltak. Ám a Starkok nem fogadták őket nyilakkal, sőt semmivel sem. Megvárták míg egész közel érnek.

-Most!

Eldobálták fegyvereiket és villámgyorsan az eddig lábaik mellet heverő, vastag karókért nyúltak és szegezték a lovasok felé.Cregan leütött egy Boltont a nyergéből gerezdes buzogányával- Sisakja alól a szemébe fojt a vére, miközben meghalt. Megállították Észak legrettegettebb lovasait. A Boltonok kapitányra a gyalogosok élére ügetett és suhintott egyett a Statkok felé.

-Gyalogság!.

Lord Stark a nagy zaj közepette is meghallotta és felkapta a fejét. Füttyentett lovának, hogy előhúzza Jeget a hüvelyéből, ami a lován volt. 

Egy őrült ordítás kiséretében, izmos lábaival rohant seregével az árulók serege ellen. Nehéz kardját magasra emelte. Első áldozata még szerencsésnek mothatta magát. Lefejezték. De ami ezután jött maga volt a Hét Pokol. Sonk Boltont megcsonkított, vagy kikerülte csapásaikat és alulról felhasította a gyomrukat, hogy a gőzölgő és tekeredő belek a friss hóra hulljanak. Vadul csapkodó, hosszú pallosa miatt senki nem merte megközelíteni. Fia, Elric szintén jól harcolt két rövid késével. Egy lándzsát félrelökött, aztán amilyen mélyen csak tudta a nyakába vágta a pengéket. Tény ami tény brutális csata volt és mindkét sereg hasonló veszteségeket könyvelhetett el magának. Rogar a harctér felett állt íjászaival. Épp megparancsolta nekik, hogy ragadjanak kardot és döntsék végre el a csatát. Amikor... 

Egy hatalmas pöröly csapódott az egyik íjászba a semmiből. Farkas Grom fegyvere volt. Észak vadjai megérkeztek, Rickon  Starkkal együtt. A csata már el is dőlt. Leölték az íjászokat, ám Rogar elmenekült. 

A csatatéren ekkor: Rogar vezére lóháton rontott be a harctér közepébe és vagdosta a Starkokat. Cregan kardját kiütötték a kezéből, de ő egy fokost vett fel a földről és belehasított a mellkasába a harcosnak.  A Bolton sikoltva szenvedett ki. Újra kézbe vette a kardját mikor meglátta vezért.

-Te fattyú!-kiáltottt rá mikor meglátta.

Magasba emelte a kardját és felvágta a lova  orrát. Miután a lóról lerepült a feje is levállt a nyakáról Cregan által. A csatának vége volt. Rogar lemondott a királyi címről és a Strakok vazallusai lettek újra. Cregan kiállt serege elé a dombra, a vezérekkel együtt, majd az egész, vérben úszó sereg öröm ujjongásban tört ki. Észak egyik véres csatáját véget ért.

A Folyóvidék királyai közül az utolsó előtti és egyben leghatalmasabb aki szembeszállt az Andalokkal a Mudd házból való IV. Tristifer volt, az Igazság Pörölye, akinek uralkodói székhelye egy ódonkő nevű hatalmas várban volt, egy dombon ami a Kék ág folyó partján emelkedett. A dalnokok elbeszélése szerint száz csatát vívott meg, melyből 99-et meg is nyert a betolakodókkal szemben. Utolsó csatája előtt 10 évvel még erőteljes ifjú és keménykezű király volt. Közelgett az 50. ütközete és Ódonkő kapui újra kinyíltak, hogy a feléjük tartó hódítókat megállításra kényszerítsék. A Muddok mellé állt az összes folyami ház. Mallister, Mooton, Darry, Piper, Strong, Vanc, Brancken, Blackwood, Whent, Lothson és a Frey ház mind mellette harcoltak. Készülődtek az összecsapásra de egy hatalmas szélvihar szólt közbe amely több embert is elragadott mindkét oldalról. De másnap aztán megkezdődött. Andal gyalogosok tiporták egyenletesre a mezőt. Lándzsások, kardmesterek,, számszeríjászok és alabárdosok voltak. Ezek mellett ott nyerített a Centrum lovassága és mögöttük hatalmas újfajta katapultokat toltak előre. Kerekeik felszántották a gyepet. Az Andalok serege mind ezüstös páncélban, kék palásttal rendelkeztek. A királynak színarany fegyverzete volt. Minden embernek maszk takarta el az arcát, ami lefelé konyuló haragos szájt formázott. 

-Lovasság előre-szólt a király leengedett kardjával és habozás nélkül. A  lovak egyre gyorsabb tempót diktáltak, gyorsabban vették a levegőt és gyorsabban vert a szívük. Gazdáik kegyetlenül hajtották őket. Az ellenség felé akiknek éktelenkedő kardjaik és dárdáik várták őket. Ezzel egyidejűleg az Andalok bevetették az új katonákat. A rúd mindkét végére lehetett lövedéket helyezni. Ez folamatos tűzerőt biztosított.

Még a vár előtt hatalmas gyalogos haderő állt és várta a lovasokat, addig Lord Mudd a falra küldte a Mooton, a Darry, a Mudd, a Piper, a Vance és a Whent házak íjászait. Vezérüknek az öccsét nevezte ki. A fivére a közelgő íjászokra emelte tekintetét.

-Íjakat a vállhoz!

-Célozzatok!-hallatszott mellőle Mooton nagyúr hangja is.

Tristifer hátra nézett Strong nagyúrra és bólintott neki. Strong megfordította a lovát és belovagolt a várba, majd onnan le egy régi alagútrendszerbe ami átvezet a csatamező alatt.  A tetejét hatalmas kőoszlopok tartották.

-Folyóvidék serege, előre!-kiáltott fennhangon Lord Strong

A sereg megindult az oszlopok lavírozva a sötétben. Elől a lovagok, hátul a gyalogosok rohantak. Egy páran fáklyákat gyújtottak elől így jobban látták a már kirajzolódott utat. Frey nagyúr előkapta a kürtjét és fülsüketítően belefújt. Mudd Tristifer király így már tudta merre járnak a csapatai. Az Andalok egyfolytában lövöldöztek és seregeik a föld fölött rohamoztak, addig a Strong vezette sereg, alattuk közelített. Elérkezett a pillanat amikor az emberek az Andalok alá értek. Mikor már majdnem lehagyták az utolsó lovasaikat is, Lord Strong végre lépésre szánta el magát.

-Most!

A katonák futás közben elkezdték az oszlopok szétzúzását. Fejszékkel, buzogányokkal de még a kemény kardlapokkal is zúztak. Az Andalok lovai elősször csak néha-néha botlottak meg a repedésekben, amíg meg nem nyílt a talaj az első soraik alatt. Mének és lovasaik hiába fogták vissza lépteiket, kérlelhetetlenül a szakadékba zuhantak. Sok kitört végtagú állat és ember maradt ott.

-Rajta! ereszt!

Kieresztették a nyilakat, amik keresztül szelték a levegőt. 1-2-t lesodort a vár félé zúgó kőgolyók. De hegyeik aztán lecsaptak. A gödörből kimászni próbáló embereket és lovaikat terítették le. A lovakat, akik semmiről sem tehettek.

-Roham!-kiáltotta Tristifer és a gödör felé indult, hogy lemészárolja a csapdába esetteket. Már egy jó páran kimásztak, hogy fogadják a király seregét. Eközben lent: Strong nagyúr serege két felé vállt a mező alatt, majd a Lord előtt egy csapóajtó nyílt ki ami a felszínre vezetett. Gyorsan eldobta a fáklyát, majd előkapta kardját és kilovagolt a fényre, ahol újra egyesült a serege másik felével.

-Támadás! kiáltotta és hátba támadta a "gödör katonáit". Mudd király elhárított egy kardot, majd ledöfte a támadót, aztán visszarúgta a mélybe  a másikat aki nyakát szegte lent. Közben Frey nagyúr és  Strong nagyúr körbevágtattak a gödörnél és egyikük számszeríjával a másikuk pedig kardjával tizedelte az Andal hadakat. Az Andal hadvezér erre mozgásba hozta gyalogságát is. Azok, apró léptekkel, térdeiket magasra emelve 3 oldalról indítottak támadást. A folyami seregek felé menetelő, hatalmas, áttörhetetlen vonalú, Andal lovagok látványától, Tristifer gondolt egyet és  visszavezényelte hadát a várba.

-Ódonkőbe!

A király nem is látott más megoldást, mert a menetelő hadsereg 3 oldalról elzárta a kiutat. Csakis a várba mehettek. De ekkor egy lövedék eltalálta a bejáratot és beomlott. Maga alá temetve Strong és Frey néhány harcosát is. Tristifer kérésére ekkor lejöttek a falról  az íjászok és kardhoz meg pajzshoz nyúlták. Egy pár száz katona már harcolt az előrenyomuló Andalokkal. Tristifer mellé álltak a nagyurak. Mögéjük a seregeik. Egyenest a hódítóknak rohantak. Mudd király belerúgott egy sisakba. Egyből leterített vele egy lovagot. Másik oldalról egy szőkét metszett félbe. Mindenki keményen harcolt. A királyt körbe állták a vezérei és így irtották a túlerőt. Frey azonban kivált a tömegből és harcosaival átugrált az Andal derékhad pajzsain és hátulról kaszabolták őket.

-Gyertek csak!-kiabálta dühödten-miközben ellenségei maguk alá tiporták.

A Katapultok még most is tüzeltek. Ódonkő kezdett rommá válni. Ekkor a föld alatti csapóajtók újból kinyíltak. Skorpió dárdavetőket toltak ki rajta Strong emberei. Néhány perc alatt szétrombolták a gépeket és a gépek kezelőit. A folyami seregek új erőre kaptak. Viszzanyomták az Andalokat akik eszüket vesztve elmenekültek.

A Hoare ház sok éven át keményen irányította a Vas-szigeteket. Minden nemzedéknél bevett szokás volt, hogy az új trónörökös, keleten, Essos földjén szerezzen magának hírnevet, mégpedig katonai tudása révén. Létezett ekkortájt egy híres zsoldoshadsereg Essosban. Hasonló hírnévnek örvendtek még az Arany Kompánia és a Makulátlanok seregek is. Ám ezek az emberek, a másik két sereggel ellenben főleg lovasok voltak. Ez egy hatalmas előny volt Harwynnak hiszen megtanulhatott rendesen lovagolni. Egy napon egy kereskedőváros ismét felbérelte őket, hogy győzzék le ellenségeiket. A következő héten meg is érkeztek a város alá, 3000 lovassal és a vezéreket beinvitálták tárgyalni. Pár óra múlva csak egyikük tért vissza a táborba.

-Csata lesz-jelentette ki azonnal-csapdába csaltak minket és a társamat megölték. Tehát nem olyan gyávák, hogy a falaik mögé bújanak. Ki fognak jönni.

-Ez esetben-szólt Harwyn és a páncélja után nyúlt, mely a parancsnokok nagy sátrának végében állt. A vezér azonban a vállára tette a kezét és szólt

-Most közénk tartozol Vasszülött. A mi páncélunkat és kardunkat fogod hordani. Lord Hoare egy bőrpáncélt és egy nadrágot húzott magára. Majd a kezébe fogta a falon lógó pengét az Arachot, az ívelt pengéjű sarlókardot. Ekkor szólalt meg odakintről a kürt. Erre ő kiszaladt a sátrából és felpattant a lovára, majd követte a többieket a sátrak és a város kapui között álló széles homokos dombra. Sivatagos terep tárult eléjük és a város kapui amint éppen kinyílnak. A lovasok  széles arcvonala végre kiért a dombra és ellenségük seregének átrendeződését figyelték. Ők is hasonlóan széles arcvonalat vettek fel. Mindegyikük hatalmas, szénfekete bőrű harcos volt, akiken sodronying és arany ékszerek voltak. Bárdokkal, fejzsékkel, fokosokkal és néhányan sarlókarddal is fel voltak fegyverezve. Így álltak ki a lovasok elé. Meneteltek néhány lépést a kaputól, mire az élen haladó vezérük mély torokhangot hallatott. Felemelte hatalmas, mindkét végén fejszével rendelkező, arany csatabárdját. A sereg megállt. A Második Fiak vezére pedig vágtába ugratta ménjét és végigvágtázott emberei előtt, hogy mégegyszer rendezze soraikat, miközben szemeit végig az ellenségen tartotta. Ezt követően visszagaloppozott a centrumhoz és magasba emelte kardját.

-Vesszenek!

Ezt cselekedték harcosai is. Minden kar egyszerre lendült a magasba és pengéjükön a tűző napfény csillogott. Lovaik együtt nyerítettek gazdáikkal.  Ellenségük még nagyobb csatakiáltásban tört ki. Lévén annak, hogy ők többen voltak. Vezérük, a serege felé fordult, majd az ég felé kiáltott valamit. Emberei elösször az ég felé rázták fegyvereiket, majd verték vele, miközben mind vadul kiálzotztak, szitkozódtak. Nagyjából 5 percen keresztül a két sereg kiáltozásaitól volt hangos a vidék, többmérföldes környezetben. A lovasok vezére végül megforgatta a kardját és ezzel megindította rohamot.

-Előre!

Az ellen vezére is magasba emelte alabárdját és egyre gyorsabb léptekkel indult csatába. Mindkét sereg csakúgy verte a homokot a lábaival a sivatagos talajról. A vezér mégegyszer megforgatta sarlókardját, majd a gyalogosok felé szegezte és nagyot ordított. Ő is vágta le az elsőt akit pengéje elért. Lehullott a feje és elbukott. A seregek megálltak és egymásba vegyültek. Közelharc alakult ki. Porzott a levegő is. A vezérhez csatlakozott Harwyn is. MAjd amikor elérték a sereg közepét,  jobbra fordultak és még vadabbul irtották a fekete búrűeket. Egyikük  a csapást     hárította míg a másikuk fejeket csapott le. A vezér előhúzta másik kardját is és egyszerre két fejet vitt le. Harwyn pedig eldobta egyik kardját és egyszerre 4 nyakat metszett el mire megállt a homokban. Elvágtatott érte. Felvette és előkapta a másik pengét is. Két  kézzel irtotta a fejszés embereket. Úgy vágta őket akaár egy Isten. Minden szembe jövőnek felhasította a mellkasát és hullottak róluk az aranyékszerek is. 2 karja úgy forgott körbe a vállain, mint a malom kereke, ahogy a vizet hajtják. Ellenfelei rövid idő után már a hátukat kínálták fel neki mert mind menekülőre fogták. Elérte őket és a hátukat vágta fel. Ekkor jött a vezérük aki félrelökte a menekülő harcosait az útjából és Harwyn elé állt. A Vasszülöttre dobta a fejszéjét amivel leszállásra kényszerítette a nyeregből. Alighogy földet ért máris telement a szeme porral és nem látott egy ideig semmit. Csak azt hallotta, hogy valaki felé rohan. Esetlenül csapott felfelé és gyorsan kiverte a szeméből a homokot. Szétnézett és azt látta, hogy a vezér halott. A nagy zihálás közepette azonban nem figyelt a háta mögé. Le is csaptak volna rá ha a vezér nem kerül támadója hátába a le nem döfi. Hoare Hátrafordult és köszönetképpen bólintott. A vezér is így tett. 

-Hol a lovad?

-Nem tudom

Ekkor mindketten egy társukra meredtek, aki rohamra indult de levágták a nyergéből. Egy gazdátlan fejsze találta el a gyalogost és Harwyn ekkor nyeregbe pattant. 

-Menj vissza a táborba és vedd fel a páncélodat és a kardodat. Siess!

Lord Hoare rögvest nekiiramodott. Fél óra múlva újra megjelent, tetőtől talpig vasban. Kirántotta lovagi pengéjét és mindenkit megölt vele aki csak a közelébe ért. Megváltozott az állás. a többség már menekülni akart. Sokkal végeztek. Mindenki örvendezett a győzelemnek. Azonban még nem volt vége. Újból kinyílt s kapu és 3 szor több harcos rohant ki rajta mint az előbb.

-A Vízbefúlt Isten nevére!- keseredett el Harwyn aki most vesztette el a hitét a győzelemben. Kiállt a vezér mellé, miután elhajtották a lovaikat és a sereg hatalmasat kiáltott.

-A végsőkig.

Mindenki maga elé emelte a kardját, és egyre türelmetlenebbül és aggodalommal telve cárták, hogy beléjük csapódjanak.  Aztán csoda történt. A nap nyugaton kelt fel. Legalább is az Arany Kompánia ragyogó páncéljaira még a nap is irigykedett volna aznap. Keserűacéllal az élükön oldalba kapták a rohamozókat. Erre már a Második Fiak is vették a bátorságot és szemből rontottak nekik. Ismét fegyvercsattogástól volt hangos a táj. A vezér egy feketebőrűt csapott fejbe, mikor meglátta Keserűacélt, ahogyan egyedül küzd, egyszerre három fejszéssel. Az egyiket ő szúrta tarkón. A másikat Ő belezte ki. A harmadik pedig elfutott. Majd megfordult és a vezér kezébe csapott, aztán megölelték egymást.

-Nahát Aegor, már saját zsoldossereged van?- örült meg neki a vezér

-Emlékszem amikor még veletek harcoltam-bólintott elismerően Aegor.

-Végezzünk hát velük!- javasolta Keserűacél

-Rendben, gyerünk!

A három hős a seregekkel együtt levágta az ellent és kifosztotta a várost.

Erős de langyos északi szél fújt keresztül Pyke és a Vas-szigetek sziklái közt. Megfelelő hátszelet biztosítva ezzel Rodrik Greyjoynak és flottájának akik dél felé, Lannisrév partjai közelébe akartak evezni, fosztogatás céljából.

-Kedvező a szél Uram- közölte a kapitány Rodrikkal, aki kabinja függőágyában hintázott, jobbra-balra, miközben alig fél órája hagyták el a partokat. 

-Csakugyan.- tekintett ki Lord Greyjoy az ablakán ahol lengedező virlákat látott.

-Köszönöm jelentésedet de ha szabad tudnom, ki van most akkor a kormánynál ha te itt vagy, jó kapitány uram?

A Lord ágya hirtelen megállt míg ő maga szemöldökét ráncolva, kiváncsian felült és a kapitány szemébe nézett.

-Ööö bo-bocsás meg na-nagyuram-dadogta de Rodrik meg sem várta míg kimagyarázza a dolgot, hanem ráförmedt.

-Takarodj a kormányhoz és fel ne ébressz ameddig partot nem érünk vagy cápacsalit csináltatok belőled. 

Amaz értett a  szóból és visszasietett a dolgára. Erősen tűzött a nap, szinte lerohadt az emberekről a gatya is. A sirályok a magasból krákogtak és néha egyikük le-le szállt az árbócrúdra. A cápák eltűntek és delfinek váltották fel őket ahogy nyugodtabb vizekre értek, és  végül Lannisrév partjai közelében megkezdték, a csónakok vízre bocsátását. 

-Lord Rodrik-suttogta a kapitány az úrnak.

-Mondtam, hogy cápacsalit csinálok belőled te világlustája-szólt vissza Greyjoy, minden egyébb harag nélkül, mialatt gyorsan kikelt az ágyából. és a kardját kereste.

-De Uram, megjöttünk és a csónak csak rád vár.

-Miért nem ezzel kezdted? Vedd a páncélodat és várj meg! 

A Vaszigetek ura nemsokára előmászott a kabinjából aztán le egy kötéllétrán a csónakba. Ő ült legelől a hajó kapitányával. 6 evezős hajtotta a ladikot.  Lord Greyjoy  néhány pillanatig a víz fodrozódását bámulta, majd a kapitányhoz fordult.

-Tudod mik a szavaink?

-Mi nem vetünk.

-Mi nem vetünk-ismételte meg-Vasemberek vagyunk és elvesszük ami a miénk. Most is ezért jöttünk.

Mikor a Lord a mondanivalója végére ért, a Vasszülöttek csónakjainak orra felszántotta a homokos talajt. Partot értek. Mindenki serényen kikapkodta fegyvereit a csónakokból.

-Indulás!

Egymás után caplattak ki a homokos emelkedőn, mígnem lábuk alatt megváltozott a talaj és egy kis lombhullató erdőben találták magukat. Ezen is keresztül gyalogoltak.  Az erdőt egy nagy mező váltotta fel, ahol majdnem mellkasig érő búzátáblát lengetett a szél. A végében egy falu állott, aminek templomtornya jól kivehető volt. A faluban vígan folyt az élet és mindenki biztonságban érezte magát, mert a lakókat Lannister katonák óvták. A Greyjoyok pedig nekivágtak a búzának. Egy őr a szokásos napi rutinját végezte éppen, a templomtoronynál, amikor az egyik ablakból döbbenten pillantotta meg a fosztogatni kívánó rablócsapatot. 

-Vasemberek!-kiabálta és meghúzta a harangot.

A Lannister helyőrség parancsnoka a piactérre futott és összeszedte maréknyi csapatát.

-Készüljetek és legyetek bátrak!-kiáltotta

A Greyjoyok ekkor értek ki a kapuk elé és mindenki lassított a léptén, még a harang is elhalgatott. Akinek volt pajzsa az most maga elé emelte. Rajta a Greyjoyok címere látszódot, az Arany Kraken. Előbukkant az első katona, magasba emelt karddal hadonászott. Majd követte a többi. Még kardforgatók és lándzsások, meg 3 íjász is akik a kapuknál maradtak és a vélhető biztonságból keresték a célpontokat. Erre a Vasemberek közül is néhányan az ellenség felé ugrott, feltüzelve az összes társukat, Rodrikkal együtt. Az íjászok kilőtték két vasember szemét. Még egyet pedig gyomron. Miután a kapitány Rodrik kezébe nyomta a dárdát, a nyagyúr egyből eldobta az egyik íjász ágyékába.Ezalatt a kapitány ráugrott a támadójára és pajzsával együtt a vállába is keményen belecsapott. Majd végzett a földön heverő nyomorulttal. Egyik emberük még szórakozott is egy kicsit. Vihogva tért ki minden csapás elől, és miután megúnta, ököllel verte gyomron a Lannistert és fejszéjét az álla alá vágta, majd oly erővel húzni kezdte azt, hogy a fej a gerincoszloppal együtt kiszakadt a helyéről. A harcos örömét lelte a vérözönben ,ami úgy ömlött rá ellenségéből mint egy vízesés. 17 embert veszítve, a kapik előtt szinte mindenkit megöltek. A 3 íjász közül is csak 1 élt még mindig. Félelmében eldobta a fegyverét és hátrálni kezdett amikor Lord Greyjoy közeledett felé. Majd amikor a Lord elordította magát és suhintott egyett a harcos felé, annak végképp inába szált a bátorsága és menekülni próbált. Gyorsan elkapta és a tarkójába mélyesztette a kardját. Bevonultak a kapukon.  Itt három lovas várta őket. Teljesen hasznavehetetlenül álltak ott mert lovaik megbokrosodtak. Kettővel egy szőke hajú íjász végzett, mire a 3. ló megindult a kapitány felé. A kapitány felugrott egy ládára és ellenfele csapását kikerülve erősen oldalba vágta. Tompa puffanással esett le a nyergéből. Végeztek a harccal és kifosztották a falut. Néhány órával később:

-Uram, holló érkezett Casterly hegyből! Azt írják

"  Egy nagyobb sereget küldök hozzátok, miután tudomásomra jutott, hogy a Vasemberek partot értek a közeletekben. Csukjátok be a kapukat és tartsatok ki! Érkezik a segítség"

-Mit tegyünk? Fogjuk az aranyt és menjünk!

-Nem! Bevárjuk őket.

Erre a kijelentésre a Lannisterek meg is érkeztek és csatarendbe álltak a falutól északra. Nehézgyalogosok voltak. A Greyjoyok is kivonultak az északi kapuhoz. Meg akarták védeni a déli kapun át távozni próbáló kis szállízó egységeket akik a zsákmányt viszik a a hajókhoz.

-Készítsd a hajókat! Mindjárt követlek, csak előbb elintézem őket-küldte Rodrik a kapitányt a partokra. 

Ő meg összecsapott a Lannisterekkel. Ám rövid harc után a megmaradt katonákat a hajókhoz küldte. Ő 100 emberrel alkotta az utóvédet, hogy fedezze a visszavonulást. Csak 3 menekült meg a százból és Lord Greyjoy nem volt köztük. Tarkón lőtték egy nyílpuskával majd egy lovas gázolta le szemből. A Vasemberek rohantak a csónakokhoz, hogy a hajóikra szállhassanak. A Lannisterek pedig a sarkukban loholtak. Hirtelen hatalmas tűzgolyók jelentek meg az égen és az ellenség sorai közé csapódtak. A Vasemberek ugyanis katapultokat építettek a hajóikra.  Sokak megégtek a partokon, mire megállították a sereget és nem üldözték őket tovább. A ellenség közel kétszáz harcosa égett el ott és a Vasszülöttei megmenekültek a teljes vereségtől. Néhány hónappal később egy újabb portyát vezényeltek Nyugatvidékre, sikertelenül.

Az Andalok legalább annyit csatáztak az elsők ellen mint egymással. H.U ( Aegon hódítása után) 1043-ban Andalok újabb hulláma kötött ki az Arryn völgye partjainál. Mivel ezek a partok tele vannak sziklákkal, alattomos zátonyokkal és gázlókkal, igencsak nehéz volt partra szállni. 20 hajót és közel 300 gyalogost vesztettek. Amikor mégcsak falvak álltak a későbbi várak helyén, az Andalok sok, a Völgyhöz hű embert öltek meg. 2 falut mészároltak le félig, mire a másik felük melléjük állt. Egy harmadik falu pedig önként állt hozzájuk, a veszteségek kerülése érdekében.  Így pótolták az emberveszteségüket ami 600 főre rúgott. Még ennyi katonát szereztek a 3. faluból. Ezen Amdaloknak egy célja volt. Egy másik Andal ház, az Arrynok várát, Sasfészket akarták bevenni, hogy innen uralhassák a Völgyet. Bár a Völgyet oltalmazóan veszik körül a hegyek, ez nem tartotta féken a kívülről érkező támadásokat. Gyakorlatilag egy út van amin egy sereg megközelítheti a Völgyet. Ez pedig keleten volt amit a Véreskapu őrzött. Itt még egy sereg sem jutott át. Lemészárolták őket mint a birkákat. Bár ezt az Andal herceg is tudta, elindult bebizonyítani, a Véreskapu bevehető. Az ujjaknak nevezett szigeteken Őrtornyok sora meredezett, amik jelezték Sasfészeknek, hogy a tenger felől támadás készülődik. Így nem is csoda, hogy amikor a herceg megérkezett serege élén és arany lován, már várták őket. Az Andal herceg megálljt parancsolt seregének, a bejáratnál ugyanis hatalmas köd terjengett ami egészen a völgy 2 faláig is felnyúlt. A véreskapu pedig a két fal között állt és egészen a tetejéig ért. A herceg feltekintett és azon tűnődött, hogy miként veheti be minél kevesebb veszteséggel az erődöt és jusson tovább Sasfészek felé. Ezek után ety fekete alak lépdelt feléjük a füves úton, széttárt karokkal, hogy lássák nincs nála fegyver. Hosszú köpenye lobogva futott utánna mivel nem kis szél fújt a háta mögül. A herceg leugrott a lováról a sziklás talajra. Vasbakancsai nagyot koppantak a talajon, majd kevésbé hangos koppanásokkal elindult az idegen felé. De pár lépésre a lovától megállt. Miután a küldönc előlépett a ködből, szürke és karcolatlan páncélján megcsillant az Arrynok sólyma és holdja. Piszkos fehér palástja már nem lobogott mögötte, sisakját már a hóna alatt tartotta és egy lobogót vett elő, majd miután kikötözte, mélyen a földbe döfte. Ez a zászló állt a két fal közt, amin egy sólyom szárnyalt egy teliholddal a háttérben. A követ újra széttárta karjait és szólt.

-Beszélgetni jöttem- felelte mosollyal az arcán.

-Én gyilkoni- válaszolt hidegen és nyersen a herceg.

-És hogy fogod ezt kivitelezni barátom?-érdeklődött az Arryn-mert még senki soha nem vette be. Minden sereg szétzúzta magát itt.

-Majd én megmutatom! -szólt gőgösen a herceg. 

Leköpte az Arryn zászlót majd ketté is vágta a nyelét aztán-ha ez még nem lenne elég- le is vizelte és megtaposta a vászont. 

-Akkor jobb lesz ha még most elkezded felség!- hajolt meg a követ széles mosollyal a száján. Ám amikor újból felemelkedett már csak gúny volt arcán és megvetés. Sarkon fordult és elindult. A herceg azonban most sem állt le. Előkapta kését és a követ után dobta. De annak a tarkóján és szeme lehetett mert hirtelen megfordult és pár centire a mellkasától kapta el tőr markolatát. Mégegyszer mosolygott, ledobta a tőrt és eltűnt a homályban. A herceg visszalépett a hadrendbe állt seregéhez és beszédet tartott nekik.

-Katonák! Ne kételkedjetek! Hidjetek! Hidjetek a győzelemben! Az istenek megsegítik azt ki szilárd a hitében. Épp ezért aratunk győzelmet. 

-Igen, győzünk!-kiáltotta a sereg.

A herceg bevetette a lovasságot, míg emellett a sereg egyharmadát a falra parancsolta amit kampókkal kezdtek mászni. A sereg másik 1/3-át a bejárat előtt hagyta. A lovaság semmi gond nélkül bevágtatott a Véres kapun és elnyelte őket a köd. Hajtották a lovaikat, pedig nem látták semmit. Közben egy feketepajzsos vezérrel az élen elkezdtek mászni a Véreskapu tetejére. Egy másik feketepajzsos vezér maradt a gyalogosoknál és egy másik vezette a lovasokat. A követ csak annyit tudott, hogy a herceg a feketepajzsos lovag. Itt viszont három ilyen lovag volt. A futár éppen akkor ért fel a Véreskapu tetejére amikor a gyalogosok elindultak a bejárat felé. Amaz fentről mindent látott. 

-Pajzsokat össze! Előre! Gyerünk!

A lovasokkal ellenben az első sorok lassú léptekkel megindult. Ekkor a ködből előlépett egy ugyanolyan méretű és elrendezésű sereg.

-Lecövekelni!  A vezér az első vonallal együtt hirtelen legugolt a kavicsos talajra.

-Második! Harmadik!- és a következő két sor az elsőre rakódott. A magas pajzsfal nem mozdult, csak várta az ellent. Az Arrynok hangos ordítással feléjük száguldottak.

-Jönnek-nézett ki a pajzsfal egyik résén a vezér.

-Tartsd!-nézett az embereire

-Tartsd!-hallatszott most már hangosabb. Végül becsapódtak. Az emberek egymás pajzsainak résein keresztül szurkállták a másikat. Volt kit torkon, lábon, szájon, gyomron, szemen illetve vállon szúrtak.

-Egyszerre toljuk őket! Egy-két-há-TOLD! Egy-két-há-TOLD!

Az Arrynok nem tudtak megállni, csak csúsztak hátra.

-Vissza! Egyként vonolunk vissza-szólt az Arryn vezér a pajzsfal közepéből.

Egészen a bejáratig húzódtak hátra.

-Állj, itt megállunk! Nem megyünk utánnuk!

Hirtelen hatalmas hézag látszódott a két pajzsfal közt, tele vérrel és halottakkal. A lovasok még mindig nyargaltak amikor a vezér előtt hirtelen feltűnt egy kifeszített háló. 

-Csapda! Visszafordulni! Tüstént!

Ám alig tettek meg néhány ügetést, máris lándzsafalakkal találták szembe magukat. Megsarkanytyúzta a lovát mire az állat felágaskodott és az ellenség közé ugratta. Rúgta, harapta őket, még gazdája jobbra-balra adogatta a kért csapásokat.  Ebben a szük szorosban azonban mit sem számított az Andalok túlereje. Szinte minden Andal lándzsát kapott a gyomrába, a többi pedig halottakból és lovakból épített maguknak barikádot. Az Arrynok hátrább vonultak és az egyikük felnézett. Hogy ne veszítsenek embert, nyilakkal intézték el őket. A vezérüket pedig elfogták és letérdeltették. Levették a sisakját és kést tartottak a torkához.

-Nem minden nap ölhetek herceget- mondta a kést tartó ember.

-Barmok! Ez nem ő-kiabált fentről a futár

-Átvert minket

-Bizony- mosolygott a vezér mire átvágták a torkát és testét a földre lökték. Közben a kapuk előtt még mindig vártak, mikor az ellen vonala megnyílt és átengedte saját lovasaikat akik bezúzták az Andalok pajzsait. Legyilkoltak mindenkit. Miután halott vezérükről levették a sisakot és a futár döbbenten állt az események előtt, fent a magasban.

-Ez sem ő. Akkor hol van?

-Hát itt vagyok-hallatszott mögötte a válasz.

Ez az egész, hogy az alvezéreket, ugyanolyan páncélba öltöztette mint saját magát, csak arra volt jó, hogy észrevétlenül feljuthassanak a tetőre. A herceg meglódult, hogy megölje a futárt aki nem mád volt mint az Arryn nagyúr és akit gyűlölt. 2 katona ugrott a nagyúr elé. Egyiket felnyársálta, a másiknak a belét ontotta késével. A két Andal most egymás ellen vívott. A herceggel ellenben, Lord Arryn esetlenebbül harcolt, de cseppet sem fáradt. Végül a herceg leteperte ellenfelét közvetlenül a tető szélénél. Lord Arryn feje már a levegőben lógott.

-Most van vége-mondta a herceg

-Igen most!-válaszolt Arryn majd lábát a herceg mellkasához támasztotta és lerúgta magáról a mélybe. Csakhogy az erősen belekapaszkodott az Arryn vállába. Magával húzta a halálba. Odalent úgy loccsantak szét mint két apró rovar. Erre a herceg katonái letették fegyvereiket és megadták magukat. A véreskapu bevételével azóta sem próbálkozott senki.

Osgood Arryn északra vonult fiával Oswinnel és seregével, hogy farkasodút magának követelje. Azonban Észak királya, Jon Stark nem engedte át csak úgy harc nélkül. 2 testőrével Jon király kisétált Farkasodú kapuin túlra, az Arryn táborba, hogy beszéljen a Völgy és Sasfészek urával Osgood Arrynnal.

-Miért jöttetek?

-Farkasodúért. Amit atyád ígért nekünk.

-Atyám már nem él és én nem engedem át a földem egy részét sem.

-Akkor hiába jöttél ide felség. A régi módszerrel szerzem meg.

-Kard és Pajzs?

-Úgy van.

-Legyen!-mondta Stark és visszatért erődjébe, felkészíteni seregét. Ahogy az Arrynok oldalán, úgy a Starkokén is harcoltak kisebb vazallus házak. Az Arrynok seregében szolgáltak akkor a Waynwoodok, a Royceok és a Corbrayok. A Starkok serege mellett álltak ebben a csatában a Boltonok, Rémvár Vörös Urai, a Gloverek és a Dustinok. Jon király a fő erőiket a Glovereket az északi kapuhoz vezényelte. Ezt kellett a legjobban védeniük. A kisebb sereget a Dustinok és egy marék Stark alkotta akiket a keletihez küldte. Saját Starkjaival és a Boltonokkal pedig a várudvaron várakoztak erősítés képen, mert a falak szinte tömve voltak. Ezután Osgood Arryn a Karom felvonult a falak előtt. Nagy létrákat vittek a falakra jutáshoz. A létrákat vivő Corbrayok rohanó léptekkel siettek a falhoz. Nem egyet a Gloverek íjászai szedtek le. Ennek ellenére a létrák mégis a fal tetején landoltak. Noha a Corbrayok vitték a létrákat, Osgood mégis a Royceokat küldte fel rajtuk. Az egyiken maga Royce nagyúr mászott fel legelsőnek. Egy dárdás Glover a nagyúr felé szurkált mire ő elkapta azt és saját dárdáját döfte a katonába, majd elvette az ő fegyverét is és azt is ellenfelébe döfte. Újra megmarkolta a létrafokot és tovább mászott. Néhány létrával arrébb néhány Roycenak sikerült feljutni a falra. Levágtak néhány Glovert de ezután rájuk is ugyanez a sors várt. Ismét csak a Glovereké volt a fal. Miközben Royce nagyúr majdnem felért egy ellensége keresztülszúrta rajta a saját, sárga alapon fekete pöttyökkel tarkított Royce zászlót. Katonái óvatosan leemelték testék és halotti énekek közepette odahagyták a csatateret és haza vonultak. Helyüket a Corbrayok vették át akiknek sorait sem nyilakkal, sem dárdákkal, sem kövekkel nem lehetett megállítani. Csak másztak. Közben a Waynwood lovasok a keleti kapuhoz lopakodtak. Ezután tüzes nyilakat lövöldöztek Farkasodú falain belülre. A vár néhány háza máris lángra kapott. Bár az épületek a keleti oldalon lángoltak, Jon király mégis az északi oldalról a Gloverek közül parancsolt át 100 embert, hogy eloltsák a tüzet. Északot ugyanis még így is erős sereg védte. A keletin viszont szükség volt minden emberre. Ez csupán az Arrynok csele volt, hiszen Osgood sejtette, hogy Stark a Gloverekből von le katonákat és nem a Dustinokból. Visszarendelte a Waynwoodokat az északi falhoz. Waynwood nagyúr leszállította embereit a lovakról és csatlakoztak a Corbrayokhoz a létrán való feljutásban. Miután lovagjai megtisztították előtte a terepet, ős is a falra lépett. Kivonta a zöld pengéjű kardját és elindult a falon Glovereket ölni. Elsőnek egy íjász lőtt rá, de ő gyorsabb volt és kettévágta a nyilat. Waynwood uraság már emelte a kardját, hogy lesújtson. Az íjász nem tudott másik nyilat elő venni, inkább fogta erős tölgyfa íját és maga felé emelte, hogy kivédje a csapást. Ám a zöld penge felhasította a katonát, a feje búbjától a mellkasáig. Kettévágta a vastag íját is. Corbray nagyúr is a közelben küzdött. Épp két embert is lesújtott. Vele szemben az északi kapu védője, a Glover ház feje már a sokadik Corbrayt szúrta le. Hatalmas alabárdjával félelmetes volt. Egy ütéssel kicsapta Corbray kezéből a fegyvert, majd fegyvere nyelével a falnak lökte. Éppen próbált feltápászkodni amikor lecsapott a bárd is. A Glover páncéljáról csurgott a Corbray vér. Kettévágta a gerincét.  Miközben a két ház vazallusai egymást vágták, Jon király Stark lándzsásokat küldött a létrákhoz akik nagy szénabálákat gurítottak a falon. Mindegyik egy létrához állt és meggyújtotta az olajos szénát majd a lándzsával lelökték őket a fokokon. Lelökte az ellenséget és a táboruk felé gurultak, felperzselve mindent. A hatalmas görgetegek elérték Az Arryn tábort. Aki nem ugrott el időben az megégett. Osgood éppen a sátrában készülődött, amikor egy gombóc átgurult rajta és összenyomta. Alig maradt néhány sátor éppen mire sikerült megállítani a füstölgő golyókat, úgy hogy lándzsákat szúrtak a talajba és a hegyük megállította őket. A völgy új ura Osgood fia Oswin előrántotta apja kardját és az Arryn sereggel kirohantak az égő sátrak közül és nekirohantak az északi kapunak. Észak királya mindenkit levont a falakról miután emberei mindenkit levágtak, kivéve Waynwoodot aki lemenekült a kapuhoz. Az Arrynok karddal és pajzzsal verik az ajtót, kos híján.

-Most!- kiáltott be Oswin

Bolton nagyúr sietett a kapuhoz és leemelte a reteszt. A boltonok ebben a pillanatban árultak el a Starkokat és Farkasodút.

-Az Arrynokal vagyunk-jelentette ki- öljétek meg a Starkokat! Gyilkoja...

Beszédét csak Glover nagyúr és fejszéje vágta félbe, ahogy a fejét is. Elkezdődött a végső harc. Sok Starkot megöltek mire rájöttek a Boltonok ellenük vannak. Az Arrynok már a várban voltan . Miközben Glover uraság megmentette a Dustin ház fejét, összeszedett pár embert és Jon királlyal együtt Deresbe menekültek. Futás közben Dustin nagyúr kapott egy nyilat a vállába ami később le kellett vágnia. Farkasodút felégették. Jon király pedig fél év múlva lecsapott egy erős sereggel az azóta meggyengült Arrynokra. Elűzte őket. Az áruló Boltonokat lefejezte majd újjá építette Farkasodút.

Az Andalok egy kegyetlen emberi népség volt. Miután az Elsők és a Gyermekek békét kötöttek és együtt védték Westerost, megkezdődött az Andal hódítás. Az Andalok a hét Isten nevében elkezdték leigázni Westerost. Félelmetes erős harcosok voltak és modernebb fegyvereik voltak az elsőknél. Miután egy nagy csatában 7 Andal király is összefogott legyőzték a folyóvidék nagy királyát, IV. Tristifert, Az Igazság Pörölyét, aki a gyermekek védelmében halt meg. Az Andaloké lett a folyóvidék királysága. Élt ebben az időben egy Erreg nevű harcos akit Rokonölőnek neveztek, mert megölte bátyját egy földért amit állítólag ő kapott volna. Miután Rokonölő a saját birtokán felépített sok házat és gazdálkodásba fogott, eszébe jutott, hogy mennyire elpuhult és ezt nem engedheti meg magának, hiszen ellenségek veszik körül. Az ellenség pedig igen közel volt. A bátyja egykori birtokán, ahol egy nagy lapos tetejű domb is állt. Ez volt a Magas Szív.  A domb tetején állt egy emberi falu és 31 Varsafát gondozó gyermekek népe is, akik 10-szer többen voltak az Elsőknél, akikkel kereskedtek. Erreg felfegyverezte magát és seregét a legmodernebb vasból készült harci eszközökkel és elindultak és elindultak megtisztítani a dombot. Minden akadály nélkül felértek a tetőre.

-Megállj! Ki vagy ?-kiáltott rá egy ember.

Erreg beárnyékolta a szemeit mert a nap a falu mögött állt és nem látta, ki is szólította meg. Egy vörös hajú férfi volt az egy dárdával és mellette két másik. Erre Erreg hangos nevetésben tört ki majd közben emberi felé fordult és megkérdezte.

-Azt kérdez ki vagyok hahaha. Összegörnyedt a röhögéstől.

-Azt kérdezi.. hát én beszarok. Aztán felegyenesedett és elkomolyodott. Odalépett a férfihoz, megfogta a vállát és a szemébe nézett.

-Én csak a föld Ura vagyok.

Hirtelen előkapott egy kést és mélyen a gyomrába döfte. A két férfi rálőtt, de az Andal a másik férfi testét használta pajzsként és felfogta vele a nyilakat. A két íjászt végül emberei lőtték le.

-Köszi a ruhádat-és megtörülte a kését, majd öles léptekkel besétált a faluba és a főtér felé tartott. Elősször egy vasvillás támadt rá. Elkapta a villát és a kést a szemén keresztül az agyába szúrta. A vasvillát megtartva ment tovább. A következőt felnyársalta vele. 4 méter magasra emelte majd a nyelét a földbe állította. Erreg kuncogott egyett, mert könnyű dolga volt. Emberei mindenhová benyitottak és megöltek mindenkit. Erreg is betért az egyik házba. Az asztalra nézett ahol egy kenyér volt. Közelehb lépett de egy lapáttal fejbe vágták. Egy nő volt az. Ezért az Andal megfogta a fejét és az asztalba verte.  Miután megtömte magát kenyérrel távozott. A főtér előtt még egy embert húzott karóba a saját lándzsájával. Kiért a főtérre és egy szökőkút mögött meglátta az elsők seregét.

-Fiúk, nem lehetne ezt máshogy megoldani?

Válaszul egy nyilat kapott a vállába. Miután egy kicsit megtántorodott, kihúzta magából a vesszőt.

-Hát nem-adta meg magának a választ majd füttyentett.

Serege három irányból érkezett. A szökőkút egy útkereszteződésnél àllt. Az elsők serege az egyik utcában állt. Szemben velük, valamint 2 oldalon pedig Erreg serege.

-Támadj!

Az Andalok minden irányból az Elsőkre zúdultak. Maga Erreg kihúzta egyik fokosát  az  övéből. Felmászott a kútra majd széttárt karokkal az ellenségre vetődött, mit sem törődve a hegyes lándzsákkal. Minden Andal halottra két ellenséges hulla jutott, pedig azok voltak többen. Végül kiszorították őket a faluból a varsafa liget előtti mezőre. Néhányuk elmenekült de a maradókat itt vágták le. Erreg döfte le az utolsót. El akart futni de az Andal kirúgta alóla a lábát majd a hátába vágta a fejszéjét. Megtántorodott egy kicsit a fáradságtól mikor kihúzta a fegyvert a hullából. Hangosan vette a levegőt. Kitörülte vértől és izzadságtól csepegó haját a szeméből és az égre nézett. Varjak köröztek fölöttük és nyilak zúgtak feléjük 

-Pajzsot fel!-kiáltott az egyik embere

-Gyáva férgek.-morgolódott Erreg az egyik pajzs mögül. Mikor a vihar elült mindenki felállt és meglátta a a gyermekek harcosait. Erreg nevetésbe kezdett és serege vele tartott.

-Ezek ellen a kis szarosok ellen kell harcolnom? Rendben-  előhúzta másik fejszéjét is.

-Öljétek meg mindet!-Erreg magasba emelte fejszéit,  majd azokat leengedve mindenkit eszeveszett futásra szólított. Az andalok közeledtek de a gyermekek az utolsó pillanatig vártak. Aztán 4-en meghúzták a köteleket és egy kihegyezet karókból összekötözött falat. Sokan a lendülettől rázuhantak a falra és itt végezték be az életüket. A többség pedig kinn rekedt. Erreg és 20 jó embere azonban még a fal felhúzása előtt elérte a vonalukat, így befutottak közéjük és mészárolni kezdték őket. A többiek lándzákkal próbálták ritkítani az ellent. Kiválló íjászaik azonban az emberek sorait ritkították, akik sehogy sem tudtak bejutni. A halottak száma egyre nőtt a kerítés mentén. Erreg is keményen küzdött az embereivel, de kevesen maradtak. Egyik emberét két lándzsával szúrták le, de mielőtt még meghalt, hatalmas fejszéjével lecsapta mindkét fejet. Az utolsót egy obszidian késsel szúrták nyakon. Gyilkosát Erreg küldte a földre és bezúzta koponyáját a fejszéje fokával. Így is megölték volna ha a kerítés előtt nem gyűllik fel annyi halott, hogy emberei be tudjanak mászni és Erreggel együtt kegyetlenül a halálba küldjenek mindenkit.

A gyermekeken kívül egykoron Óriások is éltek Westeros földjén. Az elsők több helyen is konfliktusba keveredtek velük. Ezek az események nem nevezhetők igazán csatáknak, hiszen csak elkergették őket.  Nem volt feljegyezve egyetlen olyan esemény sem ahol az Óriások diadalmaskodtak volna. Nézzük tehát a legelső összecsapást az Elsők és az Óriások  közt. Fent északon az Elsők egyik nagy házának népes vadászserege a Starkok egy szarvascsordára vadásznak, Bennard Stark nagyúr vezetésével. Lord Bennard nagyszerű vadász volt. Fényes Bennardként ismerték északon mert vállig érő sötétbarna haja tükörként csillogott. Gyalog indultak útnak a majdnem térdig érő hóban. Sodronying felett szőrmebundát viselt. A bundán fehér palást nyugodott, így jobban beleolvadt a környezetbe, mint barna köpenyes katonái. Egy kis ösvényen kanyargott, hol jobbra hol balra egy kis szarvas csapás. Majd egyszer csak a nyomok megnőttek. Hatalmasak voltak és hasonlítottak egy emberére, csak 5 ször akkorák voltak. Az is feltűnt, hogy lehettek vagy tizen is. A nyomok egy dombra vezettek keletre. Kimásztak rajta, de Stark nagyúr egyből lenyomta embereit a hóba és ő is lehasalt, mert ilyet még nem látott és félt, hogy azok észreveszik őket. Hatalmas embereket látott egy befagyott folyó túloldalán egy barlang szájánál sütögették az elkapott szarvasokat. Ser Bennard kitalálta, hogy észrevétlenül lehúzódnak a folyó innenső partjához. Miután ez megtörtént nyilakat lőttek rájuk, de úgy hogy hat ember célzott egyet. Mind célba ért de azok észre sem vették. A vastag bundájuk felfogta.

-A francba ez nem jött be- és erre kivonta a kardját.

-Akkor átvonulunk a jégen és megöljük vagy elkergetjük őket! Nem tűrjük, hogy ezek itt éljenek a mi rovásunkra.

Ráléptek a jégre és lassú léptekkel, a karjaikkal egyensúlyozva átértek a túloldalra. Körbevették az óriásokat, az íjászokat pedig a barlang tetejére vezényelték. Az emberek hangosan kiabálva és fegyvereikkel az óriások felé hadonászva megpróbálták őket elzavarni. Az egyikük közelebb merészkedett és lábfejen döfte az egyik fiatal óriást.  Ezt viszont igencsak megérezte és elkapta az idegesítő embert, majd kétszer a barlang falához csapta, aztán olyan messzire dobta, hogy átrepült a folyó túlpartjára és miután földet ért a saját vérén csúszott tovább a hóban. A vérén, ami egyszerre ömlött a páncélja minden réséből. Az emberek tátott szájjal lesték az óriás szörnyű erejének példáját. Aztán Bennard és a Stark vadászok tekintete újra az óriások felé fordult. Lord Bennard fogott egy követ majd jól fejbe dobta az ifjút. Az ismét lehajolt, de vesztére mert Bennard egyik embere egyszerre két dárdát tolt át a torkán és az kimúlt. Erre a többi is bedühödött és az emberekre támadt. Kettőnél bunkó, egynél hatalmas kihegyezett karó is volt, a többi meg puszta kézzel. Volt is nagy pusztítás. A két bunkósbotos ketten megöltek 15 embert, de ezekkel meg a barlangnál lévő íjászok végeztek, miután több vesszővel fejbelőtték őket. Egy nagy szakállas óriás kinél a karó volt, úgy húzott nyársra egymás után 6 embert, mint egy fogpiszkálóval a szöcskéket. Majd a szájához emelte a botot és leharapta az egyik fejét. De a mögötte lógó még utolsó erejével átvágta az óriás torkát. Az még azonban szétmorzsolta két ujja közt a fejét majd kidőlt. A fehér hó egyre jobban vöröslött. 6 óriás míg élt. Elkaptak egy két menekülőt és fél kézzel úgy verték bele a fagyott talajba, mint a kalapács a szöget a fába. Lord Stark 10 emberével és íjászaival átrohant a jégen a túlpartra. Az óriások utánuk. 

-Vágjátok a jeget!- szólt a többieknek majd ő is hasította rendesen azt egy nagy fejszével. Ez meg is hozta az eredményt. Az óriások súlya alatt beszakadt és elmerültek. Az egyik viszont aki majdnem elérte a túlpartot, most erősen kapaszkodott. Még széttépett két embert mielőtt Bennard a koponyájába fúrta volna lándzsája hegyét. Majd holtan merült el a mély folyó vizében. Stark nagyúr azonban olyan mélyen szúrta bele fegyverét, hogy az beleragadt és az óriás teste a fegyverrel együtt húzta be a vízbe. De időben elengedte és szárazon megúszta. 2 óriás azonban még mindig élt és inkább úgy döntöttek, hogy elmenekülnek. Ezek voltak annak az ifjúnak a a szülei akit elősször öltek meg. Az emberek utánnuk mentek, hogy még messzebbre űzzék őket. Bennard lábszáron dobta a hímet majd ismét átkeltek a folyón. Az óriások jócskán lehagyták őket de így is követni lehetett a sántító nyomait. Aztá  egy óta múlva mégis utolérték őket. Egy varsafa előtti verem körül járkált a nőstény, szomorúan morogva. Körbevették és kötelekkel a földre kényszerítették. Bennard a verembe nézett. Ott feküdt a hím félholtan. Már alig mozgott.

-A bolond. Nem vette észre a csapdát és beleesett. 

-Mi legyen vele?-kétrdezte mellőle egy íjász, mire Lord Stark elvette íját és lelőtte a lényt.

-Oldozátok el!-mondta mert megesettrajta a szive. Távoztak. Egész úton hazafelé a halottakról é a vadászat kudarcáról beszélt mindenki, amikor Deres ( a Starok vára) falai előtt két kövér vadkan toppant eléjük. Megvolt az öröm. Mégsem volt teljes kudarc a vadászat.