A vasemberek lételeme mindig is a harc, a hódítás, de legfőképp a rablás, fosztogatás volt. Nemegyszer tört ki már azonban belháború is a Vas-szigeteken, mikor mindenki ölte a másikat és ilyenkorra erősen megfogyatkoztak eme rablóhadjáratok, mivel minden emberre szüksége volt az adott házaknak a túlélésre, mások legyőzésére. Egyik nagy háború a vallást is megkérdőjelezte a szigeteken. A Greyjoyok az ősi istenséget, a Vízbefúlt Istent imádta. Vallási háborút indítottak azok ellen a Vas-szigeteki házak ellen akik viszont a Hét-szentben hittek. A Greyjoyok ravaszságukban elnyerték Aenys Targeryennek( a Hét Királyság akkori királyának.) a támogatását és sikeresen űzték ki az idegen vallást a segítségével a földjükről. Közel kétszáz év telt el azóta, mire a Kraken felébredt. A kocsmákban és kikötői bordélyok százaiban mesélték az öregek a történeteket a régi szép időkről, a vasemberek gazdagságáról és büszkeségéről, és hogy minden evezősnek tucatnyi sófeleség melegítette az ágyát. Sok fiú és fiatal férfi részegedett le hasonló történeteket hallgatva, dicsőségesebb rabló hadjáratok után áhítozva. Köztük volt Dalton Greyjoy is, Pyke és a Vas-szigetek örökösének ifjú, zabolátlan fia. Hamar felnőtt a feladatához. 5 évesen már evezett, 10 évesen pedig már rablóhadjáratokat vezetett a nagybátyja oldalán. Egy alkalommal, mikor legyőztek egy Kalózkirályt, Dalton ellenfele neki adta a kardját, ami egy Valyriai acél volt, amit Dalton Alkonynak nevezte el. Ő volt élete szerelme. Egyszer zsoldosként is szolgált a lépőköveknél, és szemtanúja volt, ahogy nagybátyja elesik. Könyörtelenül megbosszulta. Tucatnyi sebből vérzett, de kikeveredett a harcból. Ettől a naptól fogva Vörös Krakennek nevezték. Még ugyanebben az évben érte utol a hír, hogy apja meghalt, így Dalton Greyjoy lett az új Vaskirály. Beiktatása után azonnal hosszúhajókat épített, kardokat kovácsolt, és elkezdett harcosokat képezni. Sokan érdeklődtek, hogy mire ez a nagy készülődés, mire a nagyúr így válaszolt:

Vihar készülődik.

Két évvel később pedig kitört a sárkányok háborújának nevezett eseménysorozat, amit Dalton megjósolt. Hol az egyik hol a másik oldalra álltak, hatalmas kincseket és jólétet hozva vissza ismét a Vasembereknek. A nagy gazdagság útján megnőtt a jólét, a népesség, ezért több volt a kiképezhető katona is. A rablóhadjáratok pedig nemcsak megújultak, de hónapról-hónapra növekedtek és immáron nemcsak a két háborúzó félt támadták, de megtehették azt is, hogy messzebbre hajózzanak, mint eddig bármikor. Elérték Essos földjét is. Nem lehet tudni pontosan, de valahol a Kontinens déli részén keveredtek ki végül abból a ködből, ami már két hosszú hete keringett a tengeren a fejük fölött. Volantis. A legősibb Szabad Város partjai mellett hajóztak éppen. Valahol ki kellett kötniük, nemcsak ellátmány miatt, de információkat is szerezni. Ez utóbbit pedig hol lehet legjobban megszerezni, mint egy bordélyban. Volantisnak sok kikötője volt, révén nagy földterületének. Ám a kikötői bordélyok közül is a legnagyobb egy Kék Lótusz nevű intézmény volt, ahol igen sok ember megfordult már a város fennállása óta. Dalton néhány embere kivételével, akiket árufeltöltéssel bízott meg, betért a fogadóba. Az pedig csak úgy hemzsegett az élettől. Most is csúcsforgalom volt, mint mindig. A férfiak ittak, ettek, hangosan nevettek és káromkodtak. A leányok lengébbnél lengébb öltözékekben járkáltak fel-alá és tálcákon kínáltak sokféle finomságot, vagy éppen önmagukat. A kilincsek pedig egymás után cseréltek gazdát az ajtókon. Lord Greyjoy leült a bejárati ajtóval szemben lévő, kis takaros helyre. Egy örömlány máris kiszolgálta, majd megkérdezte nem e vágyik esetleg valami egyébre is, miután megjegyezte neki, hogy jóképű férfi. A király nemet mondott, de helyette örömmel felajánlotta egyik emberét. Néhány óra múlva aztán visszatért, kicsit peckesebben, kicsit büszkébben járkált.

-Mi a helyzet?-kérdezte

-Hát nem volt valami beszédes, viszont azok a mellek meg a segge.

-Ember, a lényeget mond.

-Sok kifosztható település van a közelben felség, és még több népség jár errefelé. Különböző zsoldoshordák.

-Nem.

-Halászfalvak?

-Nem.

-Dothrakiak?

-Nem, kurvára nem. Nem érted? Használhatatlan vagy.

-Akkor már a kalózokról nem is szólok-motyogta magában .

Dalton azonban erre a szóra felkapta a fejét és alaposan kifaggatta emberét, már amennyire csak tudta. A kalózok is látogatják ezt a létesítményt. Gyakori vendégek voltak és mindig 3 óra után érkeznek. Most fél órával jártunk három előtt. Aztán eljött a pillanat és, ahogy az első tiszt mondta megjelentek a kalózok. A kapitányuk mosolyogva lépett be az ajtón és máris várta a kiszolgálást. Ugyanaz a lányka lépdelt hozzá is. Dalton pedig észrevette, hogy gyanakvóan méregeti őt, óvatosan fél szemmel, miközben a lánnyal beszélgetett. Aztán felkiáltott, amire mind Dalton és az emberei is felkapták a fejüket.

-Mit mondtál? Vasemberek?-kérdezte a kapitány a lánytól, majd tett egy lépést hátra.-ha nem haragszol kedves, majd máskor visszanézek.

Sarkon fordult és máris eltűnt az ajtón túl. A vasemberek meg utána. Gyorsan siettek kifelé a legközelebbi dokk felé, követve a felfordulás nyomát, amit a menekülő kapitány hagyott maga mögött. Ám mindegy milyen gyorsan igyekeztek, Dalton és emberei szem elől tévesztették őt. Bosszúsan és fizetés nélkül távoztak, majd újabb két nap, part menti hajókázás követte az eseményeket. Ezúttal valami más késztette őket a megállásra. Egy füstölgő falu és romjai. Dalton és emberei hiába kerestek túlélőket, csak üszkös halmokat és hullákat találtak. Aztán az egyik ilyen rom alatt megmozdult valami. Egy férfi volt az. Az első tiszt azonnal kihúzta és vizet adtak az emberkének. Megtudták tőle, hogy egy kalózbanda jött erre, és elvittek mindent, a kis ládikáját azonban nem sikerült megtalálniuk. Daltonék megígérték neki, hogy magukkal viszik és gondját viselik, csak adják oda a ládát. Mivel a nyomorultnak ez volt az egyetlen esélye a túlélésre belement. A hajók újra elindultak és az ő vezetésével a kalózok vélt távozási iránya felé tartottak. Aztán, mikor épp nem sejtette, és nyugodtan ette a krumplit meg a halat, két Vasember állt elé.

-Más is éhes ám!

-Bocsánat, megosztom veletek amim van.

-Nem rólunk van szó-mondta az egyik-gyere megmutatjuk!-mondta a másik.

Elsétáltak a hajó farához, majd az egyikük ott egy pallóra mutatott.

A férfi mit sem sejtve, bár kicsit nyugtalanul kisétált, majdnem a végéig, hogy szemügyre vegye az alant köröző cápákat. Megrezgett alatta a léc, mikor a Vasemberek belevágtak egyet a fejszéjükkel, majd a fa az emberrel együtt leszakadt és halak is örülhettek végre. Nem volt elég élelem és hely mindenkinek. Még mindig köd volt mindenhol. A két Vasember röhögve otthagyta a pallót, mikor oldalról belecsapott valami a hajóba. A rázkódás, olyan erős volt, hogy a fedélzetre került víztől mindketten megcsúsztak, átestek a korláton és csatlakoztak az ebédhez a Cápákhoz. Aki másnak vermet ás...

Dalton is éppen a fedélzeten volt, és gyors helyzetfelismerésre volt szükség. Szerencsére rendelkezett ilyennel, mert a kalózok megtalálták őket. Hajójuk orra léket ütött a Vasemberek farán. Dalton azonnal íjászokat vezényelt az átszakított korlát két felére. A korlát pajzsokkal volt kirakva és ezek mögött bújtak meg a katonák.

Senki nem látott semmit, nagy volt a köd, csak az első árbocrudat látták, de mögötte semmit.

Aztán egy sípszóval kezdődött minden.

Kalózok törtek ki a ködből, ordítva, szablyáikat rázva törtek át a ködön.

-Most!-kiáltott Dalton és villámgyorsan felállt, csakúgy mint a katonái mellette, és vaktában lőttek mindenre ami mozog.

Mikor az első nyilak becsapódtak, egyidejűleg megindult a második támadó hullámuk. Köteleken himbálódzó ellenségek hasították át a levegőt és estek le a Vasemberek tatjára. Mindenki fegyvereket ragadott, azt ami csak a kezük ügyébe került. Fokost, baltát, lándzsát, kardot és mindenfajta pengét használtak. További harcosok jöttek elő a hajóból, egyikük jelentette a királynak, hogy vészesen süllyed a hajó. Már félig elárasztotta a víz. A farba már egy cápa is beúszott időközben. Odafent percenként haltak meg az emberek. Dalton kardja, Alkony pedig élvezte a vért, és újabb áldozatokat akart. Az emberei nem engedték át a kalózokat annál a pontnál, ahol a hajójuk az övéjükbe csapódott, a gond az volt, hogy a Greyjoyok sem tudtak átjutni, pedig a hajón kiömlött vér, már keveredett a tenger vizével, és kezdte elárasztani a tatot is. Daltonnak sikerült elkapnia egy kalózt, mikor az éppen földet ért ideát. Az megpróbált lesújtani rá, ám a Vaskirály elkapta a karját, jobbjával pedig az álla alatt tolta be Alkonyt a férfiba. Be és ki. A mély sebből ömlött a vér és mire a feje földet ért, már halott volt. Dalton elvette a kardját és habozás nélkül elrepítette, ami átvágott egy, kettő, majd három kötelet is, az átröppenő kalózokat pedig örökre elnyelte a hullámsír. A király megragadta a kötelet és embereinek is ezt ajánlotta. A vasemberek többsége átszállt a kalózhajóra. Most már itt folyt a harc, miközben az övéjüket már teljesen elnyelte a víz, csak zászlók lobogtak még, mielőtt azok is víz alá kerültek. Kezdett oszlani a köd és a tisztuló tengeren felfedeztek még egy kalózhajót. A még rosszabb az volt, hogy Dalton nem látta flottája többi hajóját sehol. Most viszont arra kellett koncentrálnia, hogy megtudják vetni a lábukat a fedélzeten. A kalózok pedig jöttek. Ketten támadtak egyszerre Daltonra. A vasemberek boldogultak, legalábbis addig, míg a másik hajóról át nem szálltak. Utána elszabadult a pokol. Dalton megküzdött a két ellenfelével. Előhúzta a fejszéjét is. Egy kardcsapást hárított vele, majd szemközt vágta a kalózt és vére magasra fröccsent. A másiknál lándzsa volt. Alkonnyal félrecsapta a fegyverét, így a hegye az árbocrúdban állt meg, Dalton pedig felnyársalta. Markolatig nyomta belé a pengéjét. Aztán valaki fellökte. Egy holttest volt az, amit rálöktek. A Vaskirály levakarta magáról az első tisztje hulláját, miközben a test alól próbálta kiszedni a kardját. A következő percben megint rátámadtak és nem akad semmi más a keze ügyébe, csak egy nagy bárd.

Erősen gyomron vágta ellenfelét, annak nagy meglepetésére. Megtántorodott és már nem volt képes kivédeni a következő csapást. A bárd három vágással darabokra szedte. Majd megint váratlan dolog történt.

-Greyjoy zászlók!

E két szó a Vasembereknek megkönnyebbülés a kalózok számára a vereség volt. Az események ezután gyorsan követték egymást. A kalózok hamar megtörtek, de feleslegesen kértek kegyelmet, mert mindet megölték. A kapitányt maga Dalton kötözte az árbócukhoz, miután magukkal vitték, a kabinjában talált kincsekkel együtt. Annyit találtak, hogy egyből lefújták az évi portyát.

A hazaúton pedig minden órában kivágtak egy darabot az árbóchoz kötözött kapitányból, mígnem lassan kiszenvedett és csatlakozhatott a lakomához, odalent a cápáknál.